24 órás INFOmaraton
A gazdasági válságból való kilábalásban a megszerzett tudásnak és az oktatói készségeknek és tapasztalatoknak különösen felértékelődik a szerepe. A Cisco Hálózati Akadémia tagjaként a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola informatika tanárai hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezték meg az Észak- és Dél Alföldi Regionális INFOmaraton névre hallgató informatikai versenyt.
A fiatalok egy álló napon át versenyeztek non-stop elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával. A kor követelményeinek megfelelően az informatikai feladványok mellett – pl. hálózati hibaelhárítás, hálózattervezés és telepítés, szerverkonfigurálás – helyet kaptak az üzleti képességeket mérő feladatok is, pl. üzleti árajánlat és dokumentáció készítése, tárgyalástechnika illetve branding és cég image tervezés.



A megmérettetésre meghívást kapott a régió minden informatikai oktatást végző középfokú oktatási intézménye. Az interneten keresztül lebonyolított online selejtezőre 39 csapat 117 diákja nevezett. A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskolában megrendezett INFOmaraton versenyre a selejtező 10 legjobb 3 fős csapata jutott be, 4 debreceni (Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola), 2 gyulai (Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium), 2 kecskeméti (Katedra Informatikai és Művészeti Szakközépiskola), 1 hódmezővásárhelyi (HISZK Gregus Máté Tagintézmény) és 1 szegedi (Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola) szakképző iskolák diákjai.

A 24 órás INFOmaraton verseny nyertesei:

A versenyt kísérleti jelleggel szervezték a gyulai informatikus tanárkollégák, de sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a versenyzők és a szponzorok egyaránt kifejezték a szándékukat egy országos verseny megszervezésére.



„A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet erre a kezdeményezésre, amely jól példázza a mai magyar szakképzésben meglévő, érdemtelenül kevés szakmai figyelmet és elismerést kapó, rejtett erőforrásokat és oktatói kapacitásokat.” – mondta György László, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója. „A gazdasági válságból való kilábalásban a megszerzett tudásnak és az oktatói készségeknek és tapasztalatoknak különösen felértékelődik a szerepe. Érdemes ezért minden olyan megmozdulásra és hazai tudásbázisra odafigyelni, amely húzóerőként jelenik meg az informatikai szakképzésben.” – tette hozzá.

www.cisco.com


MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Motorrevü / IPM