Hat ország 39 versenyzőjének részvételével folyt az idei nemzetközi hálózati informatikai verseny a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában.
A Cisco Networking Academy Games elnevezésű versenyt minden évben azzal a céllal rendezik meg Közép-Európában, hogy a térség tehetséges fiatal informatikusai nemzetközi mezőnyben is összemérjék tudásukat és megismerjék a hálózati iparág legújabb technológiáit, érdekességeit. A közép-, illetve felsőoktatási intézményekből érkezett versenyzőknek a nap folyamán egy csapat- és két egyéni versenyszámban kellett különböző feladatokat teljesíteniük, így többek között műszaki témájú online feleletválasztós teszteket, hálózati szimulációs gyakorlatokat és programozási, hálózatépítési feladatokat kellett megoldaniuk.
A megmérettetésen hat országból – Bulgária, Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna – 39 magasan kvalifikált, az országos versenyeken első helyezéseket elérő versenyző vett részt, közülük hatan képviselték Magyarországot. Birincsik Gábor (Füzesabony), Pataki Tamás (Füzesabony) valamint Berna Dániel (Debrecen) a középiskolás diákok csapatversenyében első helyezést ért el, az egyetemi hallgatók kategóriájában Szabó Gábor (Debrecen) második, Csatári János (Hódmezővásárhely) nyolcadik helyen végzett. Az egyetemi tanársegédek szimulációs szoftveren végzett un. „Packet Tracer” versenyében Bessenyei Csilla (Budapest) harmadik helyezést ért el.
A verseny résztvevőire nem véletlenül figyelnek a nagy cégek, a Cisco illetve a verseny szponzorai – az IT Services Kft, a Sanoma Budapest Zrt. és a Cisco Hálózati Akadémia Szolgáltató Központja, a HTTP Alapítvány, valamint a FastLane Nemzetközi Oktatóközpont – hiszen kiemelkedő felkészültségű fiatalok tűnnek fel az ilyen magas szintű szakmai rendezvényeken.
Az informatikai-hálózati szaktudásbeli hiányosságokat vizsgáló korábbi elemzésekből, valamint a piac szereplőitől érkező visszajelzések alapján nyilvánvaló, hogy Európa-szerte komoly hiány mutatkozik a hálózati kommunikációs eszközöket felhasználói szinten ismerő munkavállalókból. A megoldás a folyamatos képzés és az új technológiák alkalmazásának ösztönzése, az angol nyelvű szakirodalomhoz és ismeretekhez való hozzáférés biztosítása.
Az online együttműködés a közép-európai oktatási közösségben is egyre megszokottabbá válik. A debreceni versenyre a résztvevők digitális tananyagok segítségével és kizárólag internet-alapú információ-megosztással készültek fel, így a verseny nélkülözött mindennemű papíralapú dokumentációt. A verseny honlapján a résztvevők bejelentkező profilját a diákok önállóan, saját maguknak alakították ki, és a verseny teljes időtartama alatt interneten tartották a kapcsolatot egymással és a szervezőkkel.
www.netskills.hu/regisztracio/en/nag2010/participants