Véget ért az IBM bővítése
Véget ért a 2010-ben indult IBM fejlesztési projekt, aminek keretein belül a székesfehérvári globális szolgáltató központban dolgozók létszámát nagyjából 20 százalékkal, azaz 250 munkahellyel növelik. A bővítésre szánt 2 milliárd forint nagyrészt állami támogatásból származik.

Az IBM már másfél évtizede működteti Magyarországon az egyik stratégiai fontosságú, nemzetközi szolgáltató központját, az IBM Data Storage Systems Kft.-t (IBM DSS). Az egész Európát és Észak-Amerikát kiszolgáló létesítményt az Új Széchenyi Terv támogatásával bővítették ki, 509 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós forrásból. Az IBM-nek a székesfehérvári mellett a világon mindössze 8 hasonló ügyfélkiszolgáló központja üzemel. A nálunk található Nemzetközi Szolgáltató Központ (Delivery Center Central Europe) számos kezeléssel, támogatással és távfelügyelettel kapcsolatos kérdésért felelős.

Az európai és észak-amerikai ügyfelek főként a Unix, Linux, Windows és MainFrame rendszerekhez és a rajtuk futó alkalmazásokhoz (SAP, DB2, Oracle) kaphatnak segítséget. Az IBM állandóan szem előtt tartja a változó és egyre növekvő igényeket, így folyamatosan bővíteni tudja szolgáltatási kapacitását, úgy, ahogy Székesfehérváron is tette.

Az IBM hazai bővítését az ügyfelek is észrevehetik, hiszen kiszolgálásuk gyorsabb és gördülékenyebb lesz, emellett optimalizálhatják számítógépes rendszereiket. A fejlesztésekkel a vállalat magasabb szintű komplex feladatok ellátására is képes, ezzel újabb fontos állomást érve el a regionális jelenlét erősítése felé.

forrás: http://www.sg.hu/cikkek/87311/ibm_bovites_szekesfehervaron