Piaci versenyképessége növeléséhez minden vállalat számára fontos, hogy meg tudjon felelni a folyamatosan változó ipari-gazdasági kihívásoknak. A graphIT Kft. PLM megoldásai magas szintű eszközöket kínálnak minden területre, beleértve a termékfejlesztést, gyártást, analízist és a mérnöki adatok, dokumentációk és projektek kezelését. Jelen cikkünkben betekintést adunk a graphIT Kft. által forgalmazott szoftverek újdonságaiba, fejlesztéseibe.
Solid Edge – hírek röviden A Solid Edge ST2 2009 őszi megjelenésétől eltelt időben szerzett tapasztalataink szerint egyre több magyar felhasználó kezdi el használni a Solid Edge-ben már közel 2 éve jelen lévő Szinkronmodellezési Technológiát.
Ennek okai nagyon egyszerűek. A felhasználók folyamatosan tapasztalják, hogy a Szinkronmodellezéssel mennyivel gyorsabban tudnak tervezni és a meglévő terveiket módosítani. Vannak olyan felhasználók is, akik a hagyományos modellezést teljesen félretették, és már csak Szinkronmodellezéssel dolgoznak. Mi csak bíztatni tudunk minden felhasználót, hogy alkalmazzák az új módszert, mert ezzel is növelni tudják munkájuk hatékonyságát.
Azok az új Solid Edge felhasználók, akik más szoftverről, pl. AutoCAD-ről váltottak Solid Edge-re, még inkább szeretik a Szinkronmodellezést, mert olyan rugalmasságot ad 3D-ben a parametrikusság mellett, mint amilyen rugalmasan tudtak dolgozni 2D-ben az AutoCAD-del. A folyamatosan bővülő tervezési funkciók segítségével sokkal kevesebb időre van szükség az új termékek kifejlesztéséhez.
A beépülő végeselem analízis (Simulation) és csoportmunka (Teamcenter Express) funkciókkal biztonságosabban tudnak a felhasználók dolgozni és a piacon jobban eladható terméket tudnak alkotni. A következő Solid Edge ST3-ban megjelenő fejlesztések is a Szinkronmodellezés, és ezáltal a felhasználók hatékonyságának a növelésére, valamint a felhasználók által kért új vagy módosított funkciókra fókuszálnak.
A 2010. szeptember végén megjelenő Solid Edge ST3 újdonságairól a magyar felhasználók a 2007-ben megkezdett hagyományoknak megfelelően, nagy valószínűséggel először a 2010. május 27-28-án a Hungaroringen megrendezésre kerülő Felhasználói konferencián kaphatnak információt, ahol a Solid Edge fejlesztési igazgatója ad majd betekintést a Solid Edge ST3 újdonságaiba és ahol a résztvevő felhasználók - a 2009-eshez hasonlóan - feltehetik a kérdéseiket a fejlesztési igazgatónak, Dan Staples úrnak.
NX 7 – digitális termékfejlesztési platform Napjaink legfontosabb elvárása a termékfejlesztési folyamat során a különböző ciklus idők lerövidítése, a piacra kerülési idő minimalizálása, valamint a nem értékteremtő folyamatok kiszűrése a meglévő tudás maximális kihasználása mellett, illetve a későbbi lehetséges problémák meghatározása, mielőtt azok költséges hibákká válnának. Ezen feladatok megoldására kínálja a Siemens PLM Software digitális termékfejlesztési megoldásokat magába foglaló NX integrált tervezőrendszerét.
Az NX 7 megjelenésével a Siemens PLM Software bemutatta az új HD3D technológiát, egy intuitív vizuális környezetet, amely segíti a termékfejlesztő csapatokat a PLM információk egyszerűbb kezelésében, valamint jelentősen elősegíti a termékkel kapcsolatos döntések meghozatalát.
Ezen felül az NX 7 a szinkronmodellezési technológia területén is számos továbbfejlesztésen esett át, amelyek tovább gyorsítják a termékfejlesztési feladatok végrehajtását, valamint a más CAD rendszerekből származó adatok hatékony kezelését.
NX HD3D - Vizuális információ igény A globalizáció és a fokozódó szabályozási környezet a gyártott termékek egyre növekvő bonyolultságával társul, amely világszerte összetett termékfejlesztési folyamatot eredményez a vállalatoknál. A termékfejlesztés során döntések százait kell meghozni, amelyek olyan információkra épülnek, amik számos formában, és különböző helyeken állnak rendelkezésre, és általában különböző forgalmazóktól származó szoftverekkel lettek létrehozva. A döntések meghozatalának sebessége és pontossága nagymértékben befolyásolja a vállalat sikerét.
Vizuális jelentéskészítés a HD3D alkalmazásban, amely képes a komponensek állapotának különböző színekkel történő azonosítására. A képen a színek az egyes komponensek kényszerezési állapotára utalnak.
A HD3D bevezetése az NX 7 verziójába része a Siemens PLM Software azon törekvésének, hogy létrehozzon egy új paradigmát a vizuális elemzések területén.
A HD3D egy olyan részletes vizuális környezet, amely lehetővé teszi a PLM adatok virtuális kezelését. Ez a környezet az NX és a Teamcenter szoftverek közös környezete, amely része a Siemens PLM Software piacvezető digitális életciklus kezelő portfóliójának, melyek nyitott architektúrája lehetővé teszi a számos más CAD rendszerrel történő integrációt is.
A HD3D még hatékonyabbá teszi az NX és Teamcenter szoftvereket az információk vizuális közvetítésében. Ezek olyan információk, amelyeket a vállalatoknak meg kell érteniük, ezek alapján hozzák meg döntéseiket a napjainkban globálisan szétosztott és heterogén termékfejlesztési környezetben. A HD3D egy egyszerű és intuitív módját kínálja a termék információk begyűjtésének, összehasonlításának és megjelenítésének, amely közvetlenül alkalmazható a kritikus döntések meghozatala során.
A HD3D NX 7-be történő bevezetésével a felhasználóknak lehetőségük nyílik vizuális lekérdezések készítésére, vagy a terméktervek kiértékelésére, amely folyamatok lekövethetők Teamcenterben, vagy NX-ben bármilyen típusú adat alapján, mint például a kibocsájtási állapot, a tömeg küszöbértékek, az anyagtípus, vagy éppen a szállítási állapot, stb.
Például, egy NX 7-es felhasználó le tud futtatni egy jelentést, amelyben olyan alkatrészeket keres, amelyek éppen fejlesztés alatt állnak és ütemezettként, vagy későként vannak regisztrálva. A termék egy 3D-s NX modelljén vizuálisan megjelenik minden olyan alkatrész, amely több mint egy hetet késik és problémát jelenthet. A monitoron interaktív címkék jelennek meg, melyek tartalmazzák a részletes információkat. Ez a vizuális visszajelzés és az interaktív munkakörnyezet az általában több ezer alkatrészből álló termékek esetében száműzi az írott darabjegyzékek, és állapot jelentések átolvasását, és segíti a létező problémák helyének kiszűrését, valamint a teendők kidolgozását.
A PLM adatokon alapuló vizuális elemző funkción felül a HD3D beépítésre került az NX 7 Check-Mate alkalmazásba is.
A Check-Mate egy szabványokon alapuló ellenőrző alkalmazás, amely biztosítja a megegyezést a tervezési feltételekkel, a CAD modell struktúrájával, a vállalati- illetve ipari szabványok betartása mellett. A Check-Mate alkalmazásban lévő új, elemzésekre és jelentési feladatok megoldására szolgáló vizuális felhasználói felülettel a HD3D elősegíti az eszközök érvényesítését. A fenti példához hasonlóan, az új környezet támogatja a döntéshozatalt azáltal, hogy lehetőséget nyújt a Check-Mate eredmények intuitív, vizuális megjelenítésére, valamint a problémák kiértékelésére, elősegítve ezzel a terméktervek jóváhagyását.
NX 7 Szinkronmodellezési technológia új távlatai Az elmúlt 20 év során az egyik legfontosabb és legáttörőbb technológiai fejlesztés a 3D testmodellezés területén a Szinkronmodellezési technológia. Az NX 7 rugalmas és termelékeny modellezésben elért vezető pozíciójára épül, tartalmazva a szinkronmodellezési technológia további fejlesztéseit, amelyek elősegítik a nagyobb hatékonyságot, az adatok újrafelhasználását, és a megerősített együttműködést több más CAD rendszerrel.
A gyors geometrialétrehozás és az eszközök módosíthatósága tovább gyorsítja a különböző tervezési, és tervmódosítási feladatokat. A tervezés célja egy alkalmazható és fenntartható módosítási idő és megbízható módosítás, az aktuális hibák és a hosszú reakcióidők kiküszöbölése.
Az új szinkronmodellezési minta funkció lehetővé teszi a régebbi CAD modellek eredeti modelltörténetének elhanyagolhatóságát, valamint a kibővített kivágási, másolási, beillesztési és tükrözési funkciók tovább növelik a termelékenységet. Ez megkönnyíti a régi modellek felhasználását, illetve jelentős idő- és költségmegtakarítást jelent a tervezési adatok újrafelhasználása mellett.
Az új leegyszerűsítő eszközök lehetővé teszik más CAD rendszerekből importált modellek gyorsabb és egyszerűbb módosítását. Az automata és félautomata átmenet- és letörés felismerés felépíti és megtartja a kapcsolatot a két legáltalánosabb gyártási alakelem között, míg az automata és manuális javítási beállítás a különálló geometriák összevonásával eltávolítja a nem kívánt hézagokat és kijavítja a hibás geometriákat.
Az NX 7 szinkronmodellezési technológiai fejlesztései a CAD/CAM/CAE minden területére kihatnak. A termékfejlesztők teljesítmény növekedésére gyakorolt egyértelmű hatásán felül az új funkciók jelentős előnyöket adnak a fejlesztő csapat CAD adatokkal dolgozó más tagjai, például az analízissel vagy megmunkálással foglalkozó kollégák számára is, akik főként mások által készített és gyakran más rendszerből származó 3D-s modellekkel dolgoznak.
A szinkronmodellezési technológia számos új lehetőséget kínál a CAE és CAM felhasználóknak - közvetlen eszközt kínálva a más forrásból származó CAD-es geometriák kezelésére. Az NX 7 könnyen használható magyar kezelőfelülete lehetővé teszi, hogy ezen felhasználók könnyen módosíthassák a 3D-s modelljeiket saját, speciális igényeiknek megfelelően.
Tecnomatix – gyártervezés és gyártási/logisztika folyamattervezés A digitális gyártás egyik legfontosabb területe a gyártás és a hozzá kapcsolódó gyártási és logisztikai területek és folyamatok tervezése. A gyártervezés három fő területe az építészeti tervezés, beleértve a belső építészetet is, az épületgépészeti tervezés, és a gyár funkcionalitását biztosító ipari tervezés. Ez a harmadik tevékenység tartalmazza a gyáron belüli gyártási folyamatok és lépések megtervezését, gyáron belüli elhelyezését, és azok optimalizálását. A Siemens PLM Tecnomatix termékcsalád ezeket a területeket fedi le az iparban általánosan használt és bevált szoftvermegoldásokkal.
Tecnomatix FactoryCAD/FactoryFLOW A FactoryCAD egy parametrikus objektum könyvtárral felvértezett eszköz, amely a hagyományos AutoCAD-re ráépülve egy valóban hatékony gyártervező megoldást nyújt a gyár geometriájának megtervezésére. Az intelligens technológia révén vonalak, körök és blokkok készítése helyett előre definiált vagy saját modellekből lehet építkezni, amelyek viselkedésükkel a megfelelő környezethez is igazodnak (pl. egy lépcső készítésekor a kapcsolódó korlátot "kivágja" a megfelelő alakra). Az objektumok intelligenciája kiterjed a megfelelő kapcsolódás biztosítására is (pl. a szállítószalagok csak a megfelelő csatlakozó helyeken kapcsolódhatnak egymáshoz, így biztosítva a megfelelő anyagáramlást). A gyár 2D és 3D reprezentációja egyszerre készül el, ami a gyár teljeskörű dokumentációját is automatikusan nyújtja. Az elkészült modell alapján költségelemzés, helykihasználás elemzés, és különböző kapacitáselemzések végezhetők.
A FactoryFLOW ezen felül lehetőséget nyújt a logisztikai tervezés számos területének számítógépes támogatására. Többek között alkalmas a targonca és dolgozói útvonalak elemzésére, a rakodási területek elemzésére, illetve az anyagáramlás statikus elemzésére akár a teljes gyárterületen.