Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

E-Gazdaság

20 milliós befektetést kapott a Széchenyi-egyetemi startup

Újabb sikeres félévet zárt a győri Széchenyi István Egyetem, a Startup Campus és a Magyar Fejlesztési Bank-csoporthoz tartozó Hiventures közös inkubációs programja.

Ezúttal három csapat mutatkozott be a Demo Day keretében, közülük a felhasználóbarát napelemrendszereket fejlesztő Lument tartotta befektetésre érdemesnek a zsűri. A négy széchenyis hallgatóból álló csapat húszmillió forintos tőkeinjekciót kapott.

2020 ősze volt sorozatban a harmadik félév, amikor elindult az Uni Győr inkubációs program, melynek keretében szakmai mentorálást és képzést kaptak a jelentkező széchenyis startupok. A szemeszter végén szokás szerint egy külön esemény keretében mérkőztek meg egymással a csapatok a sokmilliós befektetés reményében.

Dr. Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának vezetője köszöntőjében kiemelte, a hallgatói innováció az egyetemi innovációs ökoszisztémán belül fontos szerepet tölt be.

„Igyekszünk olyan pályázati konstrukciókkal, képzésekkel és programokkal ösztönözni az egyetemisták és oktatóink vállalkozói tevékenységet, amelyekkel a város és a régió gazdaságát is támogatjuk. Ez a fejlesztői tevékenység a következő európai uniós ciklus egyik fontos célkitűzése, egyben egyetemünk stratégiájának prioritása is, emiatt ezeket a projekteket még éveken keresztül szeretnénk folytatni”

– húzta alá az egyetemi docens.

Az inkubációs program zárultával a három legígéretesebb projekt mutatkozhatott be a befektetői zsűri előtt, az úgynevezett Demo Day keretében. A DynaBikeLight kontaktmentes, dinamóhoz hasonló elven működő kerékpárvilágítással foglalkozik, a Lumen egyszerűen telepíthető, hálózatba köthető napelemrendszereket fejleszt, a Cube Coffee pedig újrahasznosítható, környezetbarát kávéspoharával váltaná ki az eldobható csomagolásokat.

DynaBikeLight

A kerékpárokon éjszaka vagy rossz látási körülmények között elengedhetetlen valamilyen világítás használata, elsősorban biztonsági okokból – erre nyújt innovatív megoldást a DynaBikeLight csapata, akik a kerékpár mozgási energiáját használják fel a fényhatás eléréséhez. A termék egy kerékíven futó, látványos fényér, amely tekeréskor aktiválódik, nagyban hasonlítva a dinamó működéséhez.

„Termékünk külső energiaforrás felhasználása nélkül, kontaktmentes indukciós technológiával biztosítja a kerékpár világítását. Elöl fehér, hátul piros fényívet generál, mely minden irányból jól látható. A termék több alkatrészből áll, de elég egyszer telepíteni, az első használatkor”

– szögezte le Czantleitner Emese, a DynaBikeLight marketingese.

Hirdetés

További cikkek a témában