Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Egyéb

Eltűnnek a villamos légvezetékek a madarak védelmében

Három és fél kilométer hosszan viszik a föld alá a meglévő villamos légvezetéket az E.ON madárvédelmi programjának keretében Dévaványa és Túrkeve között. A beruházás a térségben fészkelő, évtizedek óta védett túzokok megóvását szolgálja majd. Korábban három transzformátorállomást már átépítettek az energiacég szakemberei, most pedig a földkábelek fektetésével folytatódik a munka, hogy hamarosan eltűnjenek az évtizedek óta a területen álló betonoszlopok.

Újabb mérföldkőhöz ért az évtizedek óta töretlen hazai túzokvédelmi munka az Agrárminisztérium, a nemzeti park igazgatóságok, valamint az E.ON szakembereinek összefogásával. Dévaványa és Túrkeve között először egy 3,5 kilométeres szakaszon cserélik földkábelekre az ott lévő villamos légvezetéket, ezzel biztosítva a környéken élő védett madaraknak a biztonságos környezetet.

A túzokok esetében a hagyományosan alkalmazott madárvédelmi megoldások, tehát a légvezetékes hálózat szigetelése, burkolatokkal való ellátása, nem nyújtanak kellő védelmet, mert számukra az jelent veszélyt, ha nekiütköznek a vezetékeknek, emiatt szükséges a föld alá vinni a kábeleket.

Egy ilyen átépítés azonban nem csak jelentős anyagi beruházást igényel, számos műszaki feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy a légvezetéket földkábelre cserélhessék a szakemberek. Elsőként azokat a transzformátorállomásokat kellett felkészíteni az átépítésre, melyekből erre a területre érkezik a villamosenergia. Az E.ON ezért már 2019-ben 230 millió forintot költött a szeghalomi és mezőtúri állomás fejlesztésére, hogy felkészítsék a hálózatot a mostani munkákra. Annak érdekében, hogy a beruházás ideje alatt is folyamatos legyen az áramellátás, először az új földkábeleket fektetik le, és csak azok üzembe helyezése után engedik le a régi légkábeleket, bontják le az oszlopokat. A beruházás első szakaszára – a transzformátorállomások átalakítására és a 3,5 km-es szakasz föld alá vitelére – összesen 350 millió forintot költ az E.ON.

„Alapfeladatunk az áramellátás zavartalan biztosítása, ezt azonban úgy szeretnénk megtenni, hogy közben természeti környezetünket is óvjuk. Minden új hálózatunkat az állatok számára biztonságos módon tervezzük, és a már meglévők veszélytelenné alakításával is folyamatosan haladunk. Ebben a helyismeretet és helyszínre szabott tervezést igénylő munkában a természetvédelmi szakemberek útmutatása, partnersége elsődleges fontosságú. Büszkék vagyunk arra, hogy beruházássorozatunkkal ahhoz a fél évszázada töretlen hazai összefogáshoz csatlakoztunk, mely a túzokpopuláció megóvását tűzte ki célul”

mondta el Nagy Géza, az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.

A mostani beruházás egy összességében 18km-re tervezett Dévaványától Túrkevéig tartó földkábeles átépítés első szakasza, a munka a jövő évben tovább folytatódik. A túzokvédelmi program kapcsán dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára elmondta,

hogy a természetvédelemért és az áramszolgáltatásért felelős szervezetek a 2008-ban aláírt Akadálymentes Égbolt megállapodás keretében nagy lépéseket tettek a szabadvezetékek mentén történő madárpusztulás problémájának felszámolása érdekében. Sok azonban még a teendő, egyes fajokat, mint például hazánk kiemelkedő természeti értékét, a túzokot, még mindig sok helyen veszélyeztetik a szabadvezetékek. Éppen ezért üdvözölte az E.ON Hungária Zrt. vállalását arra, hogy a működési területükön élő túzokállományokra veszélyt jelentő legkritikusabb szabadvezetékeket földkábelbe fektetik.

Hirdetés

További cikkek a témában