Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Digitalizáció

Ilyen az ABB okosotthon vezérlése

Az ABB „Kőbe zárt zene” (Frozen Music) című építészeti videósorozata innovatív épületeket, és az azokat megálmodó építészeket mutatja be a világ különböző tájairól.

A „Kőbe zárt zene” videosorozat címe arra a gondolatra utal, melyet írók és költők, köztük Wolfgang von Goethe is népszerűsítettek, miszerint az „építészet kőbe zárt zene”. A pár perces filmalkotások építészet „csúcsait” fedezik fel szerte a világon, áttekintve egy-egy épület, okosotthon tervezését az elhelyezkedés, környezeti hatás, funkció és az új technológiák alkalmazása szempontjából.

A sorozat következő részében a Potsdamhoz közeli Jungfernsee tó partján emelt házban teszünk látogatást. Öt éve még két öreg, az összeomlás határán álló favázas épületen kívül semmi nem volt itt, most pedig egy acéloszlopokra helyezett, feltűnő, modernista házban gyönyörködhetünk, mely egyben egy igazi okosotthon is.

Ennek a gyökeres változásnak az értelmi szerzője Carlos Zwick, egy berlini építész volt, aki több mint 30 évnyi szakmai tapasztalat birtokában nem akármilyen lakótereket alkot. Carlos ezt a házat nem megrendelésre, hanem saját családja számára tervezte. Amikor lakóhelyet keresett, a vízpart látványa, a természeti környezet szépsége, a város könnyű megközelíthetősége és a terület egyedi karaktere vonzotta ide. Ezek a valaha élettel teli, egykor étteremként és bálteremként funkcionáló épületek nyaranta gőzhajókon idesereglő kirándulók zsivajától voltak hangosak. Végül az idő elvette, ami neki jár, és csak romokat hagyott hátra. Azonban az épületek továbbra is műemléki védelem alatt álltak, a területre nem adtak ki építési engedélyt, és a tóparti Kaiser-teraszokra teljes változtatási tilalmat rendeltek el, ezért az ingatlanosok gyakorlatilag eladhatatlannak tekintették a telket. Az ára éppen ezért volt megfizethető Carlos számára, aki úgy döntött, hogy belevág.

„A bonyolult eseteket szeretem a legjobban”

– mondta Carlos. Hihetetlen koncepciót dolgozott ki, melyet Mies van der Rohe német építész illinois-i Farnsworth House-a, egy föld fölé emelt egyszintes ház ihletett, Carlos azonban azt találta ki, hogy 3 méterrel megemeli épületét. A ház azzal adja meg a természetnek kijáró tiszteletet, hogy integrálja azt architektúrájába, így a tervek végül megkapták a hatóságok engedélyét. A ház 40 ferde cölöpön áll, melyek alapja mindössze tíz gondosan kiválasztott ponton támaszkodik a teraszokra. A felettük magasodó függőleges fenyőhomlokzat mint valami óriási lombház bújik meg a fák közt, és a főépület egy öreg juharfát teljesen körbe is ölel. Valamennyi fa a helyén maradhatott, hiszen az építkezést egyetlen teleszkópos villástargonca segítségével bonyolították le.

A természettel létrehozott kapcsolat az épület belsejében is tetten érhető: hatalmas tolóablakok kötik össze a tágas belső tereket a 22 méter hosszú loggiával. A ház szívében a konyha-étkezőt találjuk, benne kandallóval, ülőgarnitúrával és egy 7,5 méter hosszú olajfa asztallal, ahol aztán mindenki összegyűlhet: a nyolctagú család, a barátok, és még a kutyák is.

A tervező környezetbarát cellulózszálas szigeteléssel és napelemes fűtéssel csökkentette ennek a passzív háznak az energiaigényét. Az ABB i-bus® KNX épületautomatizálási rendszere is megtalálható benne, melyben az összetettebb funkciókat az ABB priOn® vezérlői okostelefonok és tabletek segítségével látják el, az egyszerűbb feladatokat pedig a falakon elhelyezett Future Linear® kapcsolók. A technológia egyszerre szolgálja a hatékonyságot és kiemelkedő életminőséget nyújt ebben a tóparti házban.

Az igazat megvallva, az egész épület magával ragadó, formájának letisztultságával és szépségével, a természet közelségével, a lélegzetelállító kilátással és komfortos belső tereivel. Carlos elmondása szerint ez az épület tanította meg arra, hogy „minden és bármi lehetséges”.

A „Kőbe zárt zene” sorozat további részei ezen a linken tekinthetők meg.

Hirdetés

További cikkek a témában