Az elmúlt években a munkaerőpiac jelentős változásokon ment keresztül, aminek az egyik fő mozgatórugóját a technológiai fejlődés jelentette. A folyamat jelenleg is tart, és számos becslés, illetve előrejelzés készült már azzal kapcsolatban, hogy ez miként fogja érinteni a munkaerőpiacot közép- és hosszútávon például a foglalkoztatás szempontjából. Egyes tanulmányok meglehetősen borúlátóak, és a technológia úttörését a munkahelyek számának drasztikus csökkenésével azonosítják, míg mások szerint a munkavállalóknak a korábbi ipari forradalmak tendenciáiból kifolyólag nincs okuk félni ez miatt.
A technológiai fejlődés munkaerőpiacra gyakorolt hatásának a kérdése korántsem újkeletű téma, az embereket körülbelül a 18. század óta foglalkoztatja, hogy az egyes újítások miként befolyásolják majd a munkavállalási lehetőségeiket. Az aggodalom gyakorlatilag ezen időszak óta folyamatos, vagyis sokakban ott a félelem, hogy előbb-utóbb a gépek fejlődéséből adódóan egyre kevesebb munka jut majd az emberek számára. Ezt a félelmet az elmúlt évtizedekben a digitalizáció, automatizáció és a mesterséges intelligencia területén elért eredmények pedig csak tovább erősítették, és manapság teljes egyetértés mutatkozik abban, hogy ezek a folyamatok jelentős gazdasági és társadalmi változásokat fognak eredményezni.
Az egyes tanulmányok és elemzések számos megközelítésből vették már górcső alá ezen aggodalmakat, vonták le következtetéseiket, illetve tettek jóslatokat a jövőre nézve. Némelyik ezek közül rendkívül pesszimista hangnemben íródott, aminek az az oka, hogy az elérhető munkákat véges számúnak tekintik, ami egyúttal azt a következtetést vonja maga után, hogy minél több helyen kerül alkalmazásra digitális technológia, annál kevesebb munka válik elérhetővé az emberek számára. Hozzá kell tenni a foglalkoztatási adatok alapján ezen gondolatmenet korántsem nyer megerősítést, ennek ellenére mégis időről időre kapnak szárnyat ilyen irányú vélekedések.
Más elméletek ennél optimistább módon csak bizonyos képzettségi szinthez kötődő vagy a rutinszerű feladatokkal járó munkák megszűnését vetítik előre. Ezek szerint főként azok érezhetik veszélyben az állásukat, akik alacsony képzettségi szintet igénylő munkaköröket látnak el, vagy akik olyan szellemi/fizikai munkát végeznek, aminek a rutintartalma magas. Természetesen ezek a változások globális és hazai szinten is megfigyelhetőek lesznek, becslések szerint itthon 2030-ig hozzávetőlegesen 1 millió munkahelyre fog érdemi hatást gyakorolni a technológiai fejlődés.

Persze a változások egy jelentős részét már mostanra is megtapasztalhatták a munkavállalók, hisz az automatizáció és a robotizáció gyakorlatilag 2010 óta jelentős mértékben érezteti hatásait. Ez egyébként a munkaerőpiaci trendekben is megfigyelhető, mivel a munkavállalók egyre nagyobb mértékben fordultak a jobb lehetőségeket biztosító pénzügyi, műszaki és IT területek felé, hátat fordítva a hagyományosan a legtöbb munkaerőt foglalkoztató ágazatoknak (ipar, mezőgazdaság). Mindezek mellett azt is érdemes hozzátenni, hogy munkavállalói szempontból rövid távon egyelőre semmi ok nincs a munkalehetőségekkel kapcsolatos aggodalomra, amit a világviszonylatban tapasztalt alacsony munkanélküliségi ráta is alátámaszt.
Az alacsony munkanélküliségi ráta egyik okaként értelmezhető többek között az is, hogy manapság az álláskeresők már rengeteg online álláshirdető platformon keresztül tudnak tájékozódni az aktuális lehetőségekről, illetve tehetnek lépéseket az elhelyezkedés érdekében. Olyan világot élünk, ahol gyakorlatilag egy okostelefon elég a pályázáshoz, köszönhetően a számos erre specializálódott applikációnak. Ilyen például az AllasOrias.hu csapata által fejlesztett mobil alkalmazás is, amelyen keresztül minden nagyváros és azok vonzáskörzeteinek hirdetései is elérhetőek. Ez azt jelenti, hogy például egy tatabányai álláskereső is minden bizonnyal találni fog a számára érdekes pozíciót az alkalmazás használatával, de abban az esetben sincs probléma, ha a hagyományos álláskeresési technikákat részesítené előnyben, hisz a TatabanyaAllas honlap tartalmazza városban hirdetett nyitott pozíciókat. Segítséget az online álláshirdetésekhez és az oldal működéséhez a hivatkozásra kattintva találhatnak.


































