Az elmúlt időszakban a világ figyelme Ukrajna felé fordult, ugyanis a határain belül súlyos háborús konfliktus zajlik. Szomszédos országról lévén szó Magyarország már a háború kitörését követő első napokban megérezte annak hatásait, hisz a fegyveres konfliktus elől menekülő emberek tömegei lépték át az országhatárt. A helyzet végkimenetele egyelőre megjósolhatatlan, de valós esély mutatkozik arra, hogy Európának a második világháború óta nem látott menekültválsággal kell szembenéznie, ami a munkaerőpiacot tekintve is jelentős változásokat okozhat – beleértve ebbe természetesen a magyarországi viszonyokat is.
A legfrissebb hírek szerint már bőven millió felett van azok száma, akik Ukrajna valamelyik szomszédos országába menekültek a háború szörnyűségei elől. Az általános előrejelzések szerint, ahogy az oroszok tovább nyomulnak előre úgy a menekültek száma is drasztikusan emelkedni fog, egyes becslések szerint rövid időn belül a 4-5 milliót is elérheti a határátlépők száma. Ez többszöröse a 2015-16-ban körülbelül 1,5 millió főben csúcsosodó, a szíriai háború hatására Európába érkezett menekültek számának, így nem tekinthető túlzásnak az ENSZ menekültügyi főbiztosa, Filippo Grandi által tett azon megjegyzés, melyben a második világháború óta nem látott tempóban mélyülő menekültügyi krízisről számol be.
Egy ilyen helyzetben az elsődleges szempontot egyértelműen a bajba jutott emberek megsegítése jelenti. Nem túlzás azt állítani, hogy sokak az egész életük munkáját hátrahagyva érkeztek többek között Magyarországra, és a háború alakulásától függően akár az is előfordulhat, hogy hosszabb távon is letelepednek itt. Egy új élet megteremtésének, vagy csupán egy átmeneti időszak kibekkelésének alapvető feltétele az anyagi körülmények megteremtése, ami értelemszerűen munka útján történik. Magyarországon több szektor is súlyos munkaerőhiánnyal küzd, így elméletben adottak a feltételek ezen emberek munkaerőpiaci integrálásához.
Immár évek óta általános tendencia, hogy az ország több iparágában is komoly fejtörést okoz a munkáltatók számára a megfelelő szakértelmű munkavállalók megtalálása. A 2020-ban kirobbant koronavírus-járvány terjedését megakadályozni kívánó szigorú intézkedések hatására ez a hiány valamelyest csökkent – révén, hogy egyes iparágak szinte teljes leállásra kényszerültek –, ugyanakkor a korlátozások feloldásával újra központi problémává vált Magyarországon a munkaerőhiány. A tapasztalat azt mutatja, hogy komoly hiány mutatkozik többek között a vendéglátásban és idegenformalomban, az oktatásban, a programozás és fejlesztés területén, a bankszférában, továbbá az építőiparban is.

Ez utóbbi terület kapcsán pedig érdemes ismét a már itt lévő, illetve a jövőben esetlegesen érkező külföldi munkaerőre terelni a szót, mivel az építőiparban jelenleg is több tízezer külföldi munkás tevékenykedik – beleértve többek között az ukránokat is. Ennek ellenére az iparágban fennálló munkaerőhiány így is több mint jelentős, amiből adódóan jó eséllyel nem okozna gondot további tízezrek munkába állítása. Kérdéses ugyanakkor, hogy az ukrajnai menekültek közül mekkora számban terveznek Magyarországon munkát vállalni, mivel könnyen előfordulhat, hogy inkább a jobban fizető régiók felé veszik az irányt.
Az álláskeresést illetően egyébként kifejezetten könnyű helyzetben vannak azok, akik magyar vagy kettős állampolgárok oly módon, hogy az egyik állampolgárságuk magyar. Nekik gyakorlatilag semmilyen engedélyre vagy idegenrendészeti eljárásra nincs szükségük ahhoz, hogy munkába álljanak, lényegében a magyar állampolgárokhoz hasonló módon helyezkedhetnek el a munkaerőpiacon. Ennek felgyorsításához érdemes lehet a különböző állásportálokra regisztrálni, különös tekintettel az AllasOrias.hu kötelékébe tartozó BudapestAllas.hu oldalra, ahol a fővárosi álláslehetőségek széles kínálata között nyílik lehetőség a böngészésre, hasznos lehet a segítség álláskeresőknek menüben is szétnézni. Emellett megéri az AllasOrias.hu applikációját is letölteni, aminek segítségével egyrészt rugalmasan lehet tájékozódni az országszerte aktuálisan elérhető pozíciókról, másrészt a jelentkezés is hasonlóan könnyedén kivitelezhető.


































