Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

karrier és képzés

Épülnek a járművek a X. Pneumobil Versenyre

Tizedik alkalommal szervezi meg az Aventics Hungary Kft. a Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt május 5-6-án, Egerben.

A tervdokumentációt ötvenkét csapat készítette el sikeresen, így félszáznál több jármű állhat rajthoz az egyetemiták jubileumi futamán.Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze ismét Egerben, a X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen, május 5-6-án. A verseny helyszínéül ezúttal is az Érsekkert szolgál, ahol a tervdokumentációk zsűrizése alapján várhatóan a tavalyihoz hasonlóan – a normál és a szenior kategóriában – ötvenkét csapat mérheti össze tudását, köztük harminc külföldi alakulattal. A nevezések összesen huszonöt egyetemről érkeztek, a határon túli jelentkezők ebből a szempontból is domináltak: tizenhét felsőoktatási intézmény diákjai utaznak Heves megyébe Európa hat országából (Románia, Csehország, Lengyelország, Észtország, Litvánia, Lettország).

Tavaly vezették be a szervezők a projekt alapú munkát, így a teljes felkészülést e szemléletben kell a résztvevőknek menedzselni. Az előkészületi szakaszban a korábbinál összetettebb feladat várt tehát idén is a nevezőkre: időtervet, költségvetést, komplett projekt leírást kellett tartalmaznia a beadott pályázatoknak, amit a verseny második napján személyesen is prezentálnak majd a négyfős csapatok.

A X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen három számban mérik össze tudásukat az egyetemisták: a hosszú távú futamon az a jármű nyer, amelyik a legnagyobb távolságot lesz képes egy palacktöltettel megtenni a kijelölt pályán. 2015-ben 11.829 métert ment a győztes csapat, a kötelező minimális 15 km/h sebességet betartva. Az ügyességi futam három menetből áll, a továbbjutás kieséses alapon dől el. A gyorsulási szám után pedig az állhat a dobogó legfelső fokára, aki az adott szakaszt a legrövidebb idő alatt teljesíti. A zsűri a versenyszámok győztesei mellett összesítésben a legjobb pneumobilt, emellett a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést díjazza.

“Tíz évvel ezelőtt azzal a szándékkal hoztuk létre a Pneumobil Versenyt, hogy játékos módon nyújtsunk gyakorlati lehetőséget a hallgatóknak, hogy kockázat nélkül kipróbálhassák magukat mérnökként. A kezdeti célokat azonban kinőtte az évente rendezett megmérettetés, immáron a munkaerőpiacon is meghatározó szerepe van a Pneumobilnak, értékes gyakorlatnak számít ugyanis a futam a munkáltatók szemében” – mondta el Gödri István, a versenyt szervező Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. “A versenyszabályzat évről évre szigorúbb, mert a járművek sebessége folyamatosan nő. Tavaly már ötven kilométer/óra fölötti tempót is mértünk, ami miatt növelnünk kell a biztonsági előírásokat. Éppen ezért például idén versenyezhetnek utoljára quad kialakítású pneumobilok, jövőre kizárólag olyan járművek lesznek építhetőek, amik jobban védik a sofőröket” – tette hozzá.

www.pneumobil.hu

A tavalyi versenyről készült videó itt tekinthető meg:

Hirdetés

További cikkek a témában