Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Járműtechnika

Stratolaunch –a legnagyobb

A Microsoft egyik társalapítója a világ “legnagyobb” operációs rendszere után most a világ legnagyobb repülőjét is összehozta. A Stratolaunch fesztávolsága 117 méteres, és rakományból is igen sokat bír. Feladatának végrehajtásához erre szükség is lesz.

Stratolaunch

Először gördült ki a hangárból az ikertörzsű repülőgép, amelynek a legnagyobb a szárnyfesztávolsága a világon. Feladata az lesz, hogy műholdakat állítson alacsony Föld körüli pályára. A Stratolaunch a szatelliteket nagyjából 11 ezer méter magasra viszi fel, közölte Paul G. Allen, a repülőgépet építő vállalat alapítója. A kuriózumnak számító repülőgép szárnyainak fesztávja több mint 117 méter, az óriásgép repülését hat Boeing 747-hajtómű teszi lehetővé. A gép tömege több mint 226 ezer kilogramm, de rengeteg terhet is elbír, a maximális felszállási tömeg 590 tonna. Paul Allen, illetve a Stratolaunch Systems tervei szerint a gép levegőbéli rakétakilövő állomásként működik majd. A rakéták űrbe juttatásának folyamata során óriás üzemanyag-mennyiséget igényel maga a fellövés. A Stratolaunch használatával a rakéta már eleve a levegőből indulna.

Stratolaunch

A gigászi légi járművet úgy kell elképzelni, mint egy mobil indítóállást: a megfelelő magasságot elérve kiengedi a szállított kutatóeszközöket, majd visszatér a leszállópályára. A Stratolaunch segítségével így a műholdak Föld körüli pályára állítása gyorsabbá és olcsóbbá válik. Nagy előnye, hogy mostohább időjárási körülmények között sem kell a szatellitek felbocsátását elhalasztani. A két repülőtörzsnek megvan a maga funkciója. A jobb oldaliban foglal helyet a személyzet, míg a bal oldali törzsben a repülési adatrendszerek kaptak helyet. A hasznos terhet a légi jármű szárnyközépre függesztve emeli fel. Az óriásgépet Boeing 747-es hajtóművek tartják a levegőben, és 28 kerék biztosítja, hogy sikeresen leszálljon a földre. A Stratolaunch most került olyan állapotba, hogy kigördüljön a hangárból, és megmutassa magát a világnak. Az elkövetkezendő időszakban különböző teszteknek fogják alávetni a repülőgépet, amely várhatóan 2019-ben juttat majd először űreszközt a világűrbe.

Stratolaunch

A gigaméretekből néhány: 117 méter a szárnyfesztáv, ami 20 méterrel nagyobb Howard Hudges hetven éve egy alkalommal repült Hercules nevű óriás hidroplánjánál, és 30 méterrel nagyobb az Antonov An-225-nél, ami ma a világ legnagyobb repülőgépe. Továbbá 72 méter hosszú és hátul a függőleges vezérsíkja 15 méter magasságot ér el. A légi katamarán döntően kompozitból épült és Allen pár éve vett két Boeing B747 Jumbót, amiből átvették a hajtóműveket és más apróságokat. Az óriás légi katamarán reptértől számított hatósugara majdnem 2000 kilométer, ami azért fontos, mert oda repülhetnek az indításra, ahol a legoptimálisabb az űrbe jutás az űrhajó vagy műhold saját rakétájával. Allen állandóan azt hangsúlyozza, hogy a más típusú fellövésekhez viszonyítva az anyahajó az első lépcsős “rakéta”, ami sokszorosan újrafelhasználható. Két éven belül ígérik, hogy a Stratolaunch óriásgép teljesíti majd az első légi indítást az űrbe.

Stratolaunch

Előzmények

A Stratolaunch légi kilövőpad Paul Allen befektető és Burt Rutan tervező duettjének olyan giga fejlesztése, amely kicsiben már megvolt. 2004-ben ők nyerték meg az Ansari X Prize 10 millió dollárját azzal, hogy kétszer egymás után űrhajósokkal egy újrafelhasznált magánűrhajóval átlépték az űr alját, a Kármán vonalat, vagyis a 100 kilométeres magasságot. Az űrhajót nem hordozórakétával emelték a magasba, hanem kis anyahajóval. A díj megnyerése után Sir Richard Bransonnak eladták kereskedelmi űrugrásra a projektet, ebből lett a Virgin Galactic, amely a több mint 500 űrturista által leelőlegezett 200 vagy 250 ezer dolláros jegy ellenére még mindig repülésképtelen.

www.stratolaunch.com

Hirdetés

További cikkek a témában