A Datahouse adatai szerint 2020 első négy hónapjában összesen 45 896 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, vagyis a tavalyi év azonos időszakához képest továbbra is komoly visszaesésről beszélhetünk. Ugyanakkor a Renault és Dacia márkákat gyártó Renault Csoport összesített értékesítési eredménye 6 481 jármű lett, amivel a gyártó itthon átvette a vezetést a Ford (5 114 jármű), és a Toyota (4 827 jármű) előtt. A modellek vonatkozásában a Dacia Lodgy zárta legerősebben nemcsak a hónapot, de az év első harmadát is.
Az eddigi eladások alapján a Dacia Lodgy az április és egyben az idei év első 4 hónapjának összesített nyertese 1 839 eladott járművel, a családtámogatási programnak köszönhetően. Kimondhatjuk tehát, hogy a Dacia Lodgy a nagycsaládosok kedvenc autója Magyarországon.
Az Év Magyar Autója 2020 díjjal kitüntetett Renault Clio előkelő 4. helye a hazai értékesítési ranglistán (1192 jármű 4 hónap alatt) már sejteti, hogy a Renault Csoport márkái összesítésben minden más gyártó számait meghaladják Magyarországon (6 481 jármű), ez több, mint 17%-os piaci részt jelent.
Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója szerint még egy darabig tartani fog az autópiac visszaesése, bár az áprilisihoz hasonló zuhanást (majdnem felével csökkent az értékesítés márciushoz képest) nem tart valószínűnek.
„A gazdaság újraindulása, a vírushelyzethez kötődő korlátozások lazítása egyaránt kedvezően hathat a lakossági autóvásárlási szándékra. Javuló környezetre szüksége is van a szektornak, mert rengeteg család megélhetése függ ettől a tevékenységi körtől.”
– foglalta össze a kilátásokat az ügyvezető, aki szerint mind a Lodgy, mind a Clio értékesítése tartani fogja a jelenlegi szintet a következő időszakban.