Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Esemény

Csak 2021-ben rendezik meg a 62. MSV Nemzetközi Gépipari Szakvásárt Brnóban

A gazdag hagyományokra visszatekintő, 1959 óta a brnói vásárközpontban rendszeresen sorra kerülő nemzetközi ipari vásárt idén nem rendezik meg.

Erről a Brnói Vásártársaság Rt. igazgatósága 2020. június 25-én döntött a szakvásárhoz kapcsolódó valamennyi tényező és kockázat alapos vizsgálata és mérlegelése alapján. Megvizsgálták többek között a vásárok és tömegrendezvények lebonyolítására vonatkozó, a jelenleg érvényes formában abszurd szabályokat is. Ezzel megszakad annak a szakvásárnak a hagyománya, amely az elmúlt évtized során Közép-Európa legnagyobb ipari vásárává fejlődött. A szakvásárt korábban még sohasem mondták le, még az orosz csapatok 1968. augusztus 21-i csehszlovákiai bevonulása után is, néhány napos csúszással ugyan, de megrendezték.

„Az MSV lett a COVID legújabb áldozata a stuttgarti AMB lemondása után. Véget kellett vetnünk a részvételhez fűződő tartós bizonytalanságnak. Ez volt a legnehezebb döntés, amit eddig meg kellett hoznom”

– mondta el Jiří Kuliš, a Brnói Vásártársaság vezérigazgatója.

“Az egészségügyi minisztérium részéről bejelentett, a vásárokra vonatkozó szabályokat az MSV esetében nem lehet teljesíteni. Ezek a szabályok szöges ellentétben állnak a vásárok logisztikájával. A gépipari vásár így már nem lenne igazi vásár”

– monda Michalis Busios, a vásártársaság MSV-ért felelős igazgatója.

A kiállítók türelmetlenül várták a higiéniai és biztonsági előírásokat. Már március óta bizonytalanság övezte az újabb és újabb szabályokat. Az állandósult bizonytalanság, a járvány további alakulásával és a vásáron kötelező óvintézkedések meghatározásával kapcsolatos aggodalom, valamint az aggódás a munkavállalók egészségéért, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és más szomszédos országok üzleti partnereinek elmaradásával járó kockázat, ezen belül is az Európán kívüli üzletfelek távol maradása komolyan aggasztotta a kiállítókat.

“A kiállítók és a látogatók nem akarnak korlátozásokat. Kezet akarnak fogni egymással, kommunikálni akarnak. A vásáron szabadon kell tudniuk mozogni. Nem lehet őket korlátozott számban egy adott pavilonhoz kötni, ahogyan azt a cseh egészségügyi minisztérium előírja”

– fejtette ki Michalis Busios a szervezők és a kiállítók aggályait.

A kiállítók körében végzett felmérés eredményei szerint a vállalatok félnek attól, hogy ha az októberre tervezett szakvásárig újabb korlátozásokat vezetnek be, vagy amennyiben megtiltják az állami részvételt, akkor elveszítik a vásári részvétellel járó befektetéseiket. A hagyományosan kiállító vállalatok ezen kívül azért is csak mérlegelték, végül pedig elvetették a részvételüket, mert romlott a vállalatok gazdasági helyzete, valamint egyes anyavállalatok gazdasági vagy biztonsági megfontolásból tiltják is a külföldi megjelenést.

“A vásárok rendezésére vonatkozó szabályok komoly csalódást okoztak nekünk. Csak kisebb eseményeket engedélyeznek, de olyan nagy és fontos rendezvényeket, mint az MSV, már nem. Az MSV ilyen feltételekkel történő megrendezése csorbítaná a nemzetközi viszonylatban is jelentős seregszemle tekintélyét és márkáját. Meglepő, hogy az ezer fős felső határt nem alkalmazzák a nagy bevásárló központokra”

– mondta el Jaroslav Bílek, a Brnói Vásártársaság sajtószóvivője.

A kiállítók között végzett felmérés megerősítette, hogy gazdasági és marketing szempontból nagy jelentősége van egy olyan seregszemlének, mint az MSV. A kiállítók az MSV-n történő részvételüket a vállalatuk szempontjából fontos és alapvető bemutatkozásnak tekintik, ahol nagy hatékonysággal bonyolíthatják a személyes találkozókat a meglévő és az új üzleti partnerekkel. A teljes iparág, a nagyvállalatok, köztük a versenytársak reprezentatív részvétele, valamint a nemzetközi részvétel aránya fontos a kiállítóknak. Ezeket a sikeres szakvásárokhoz szervesen kapcsolódó követelményeket az MSV idén, az adott helyzetben nem tudná teljesíteni.

A kiállítók nagyra értékelik a szakvásár nemzetközi hatókörét és a jelentőségét az export szempontjából. A kiállításon résztvevő cseh vállalatok több mint fele tárgyal külföldi partnerekkel. A szomszédos országok látogatóinak részvételét minden külföldi kiállító hangsúlyozza. A szabad utazás szerte a világban bevezetett korlátozása, az Európai Unió külső határainak lezárása, valamint a belső határok újbóli lezárásának kockázata lehetetleníti el a nemzetközi eseményeket. Az idei MSV vendégországának Oroszországot szánták a szervezők.

„Annak ellenére, hogy az orosz részvétel szervezői változatlanul készülnek, de Oroszország részvétele a mai járványügyi helyzetértékelés alapján sajnos valószerűtlen”

– magyarázta Michalis Busios igazgató. A valóságtól szintén elrugaszkodott gondolat, hogy Európán kívüli országokból, mint pl. Kínából, Indiából, Japánból és más ázsiai országokból nagyobb részvételre számíthatnánk.

“A gépipari szakvásárhoz illő, tökéletesen egymásba fonódó és az MSV emblémáját és jelképét jelentő fogaskerekek idén a világjárvány miatt akadozni kezdtek.  A gazdaság szintén leállt, ami lecsapódik a vásári felkészülésben is. Az előzetes jelentkezések alapján már márciusban is rekordévre számíthattunk a 2020-as MSV-n. Ma már merőben más képet látunk. A gazdaság fertőzött, a piacon nem uralkodik beruházási hangulat. A gazdaság támogatása érdekében szükség lenne a szakvásárra, de le kell küzdenünk a minket és a kiállítóinkat fenyegető potenciális kockázati tényezőket, és ezek közé tartozik a hírnevünket fenyegető kockázat is. Felelősségteljes vállalat vagyunk és ezért is meg akarjuk őrizni a szakvásár hírnevét és tekintélyét, egyúttal pedig be akarjuk tartani az előírt higiéniai rendszabályokat”

– foglalta össze a Brnói Vásártársaság vezérigazgatója, Jiří Kuliš.

“A saját üzletmenetünkre és a tevékenységünkkel kapcsolatban foglalkoztatott gazdasági szereplőkre gyakorolt hatás óriási lesz. A vállalati eredményünk rekordmértékű veszteség lesz. Ez nagyon rossz hír a kis és közepes vállalatokra, és más, vásári tevékenységgel kapcsolatos vállalkozásokra is, így a pl. szállodákra, éttermekre és a város, valamint a térség teljes gazdaságára nézve is.”

– kommentálta Kuliš vezérigazgató úr a várható hatásokat.

A Brnói Vásártársaság várakozásai szerint az év második felében megrendezhetőek olyan tervezett más szakvásárok, amelyek nem olyan nagyságrendűek és ahol nem olyan mértékű a nemzetközi részvétel, mint az MSV-n. Ezek közül az első a STYL/KABO B2B divat szakvásár lesz, amely teljesíti a részvételre vonatkozóan meghatározott szabályokat. Szeptembertől kisebb kongresszusokat és céges rendezvényeket is lehet tartani legfeljebb 1000 résztvevővel. Az új higiéniai szabályok szerint a brnói vásárközpontban egyidejűleg több rendezvényt is le lehet bonyolítani.

A következő, 62. brnói MSV szakvásárt a tervek szerint  2021. szeptember 13-17. között rendezik meg.

Hirdetés

További cikkek a témában