Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Energetika

Óriási ütemben épülnek a napelemparkok

Az idei 107 gigawattot követően 2021-ben közel 10 százalékkal nagyobb, 117 GW új fotovoltaikus napenergia termelő kapacitást telepíthetnek világszerte, de ha – elsősorban Kínában – kedvezően alakulnak a folyamatok, akár 149 GW-tal is bővülhet a globális naperőmű kapacitás a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint. Magyarországon is óriási ütemben épülhetnek tovább a napelemparkok, de a külföldi szereplők mellett a hazaiak egyre inkább háttérbe szorulhatnak.

A 2021-ben várható globális bővülés legnagyobb része, úgy harmada (38GW) Kínában valósul majd meg, az Egyesült Államok mintegy 15 százalékos súllyal veheti ki a részét a növekedésből, míg az európai naperőmű kapacitás körülbelül 21 gigawattal gyarapodhat jövőre. A tetőre telepített rendszerek részaránya az új telepítéseken belül a 2018-as 43 százalékról 2021-ben 31 százalékra csökkenhet az IEA szerint.

A 2020-ban világszerte telepített új áramtermelő kapacitások 90 százaléka a megújuló forrásokhoz fűződik, melynek felét a naperőművek teszik ki. Az idén létrejött körülbelül 200 GW új villamosenergia-termelő kapacitás a Covid-19 és az általa okozott gazdasági visszaesés mellett is mintegy 7 százalékkal nagyobb a 2019-es értéknél. A globális fotovoltaikus kapacitásban 2019-ben az ideihez hasonló nagyságú, 108 gigawattos bővülés volt tapasztalható. Az idei stagnálás a nagyobb, ipari méretű napelemparkok területén tapasztalható növekedés és a kisebb, háztetőre telepített rendszerek piacának gyengébb teljesítményéből adódik össze, és egyebek mellett a koronavírus-járvány hatása is felfedezhető benne.

Családtámogatási program, ZIKOP, Metár

Ami a hazai kilátásokat illeti, Magyarországról is elmondható, hogy itt is óriási ütemben épülnek a napelemparkok. A telepítéseket a 2016-ban elindított 0,5 MW feletti, 20-50 MW-os KÁT-os naperőművek építése, illetve a 2018-2019-es években fejlesztett kisebb projektek megvalósítása fogja dominálni – mondja Lugos Roland, a napelemes rendszerek tervezésével és kiépítésével, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Optimum Solar Kft. tulajdonos-ügyvezetője, aki szerint 2021-ben elindulhat a Metár tenderen nyertes első projektek építése és bekapcsolása is, melyből már az Optimum Solar Kft is üzembe helyezett több MW-ot. A szeptemberben beadott nagyobb Metár projektek ugyanakkor várhatóan csak 2022-ben indulnak majd, mivel az alállomások tervezése és az engedélyeztetések vélhetően csak a 2021-es év végére érnek révbe.

Az idén 2000 MW-ot elérő hazai telepített fotovoltaikus kapacitást a következő 4 évben szerintünk 4500 MW-ig lehet majd feltornázni – fogalmaz a cégvezető.

A HÁZTARTÁSI MÉRETŰ KISERŐMŰVEK (HMKE) PIACÁT A SOK TÁMOGATÁS ÉS HITELKONSTRUKCIÓ FOGJA HAJTANI JANUÁRTÓL, KONKRÉTAN A CSALÁDTÁMOGATÁSI PROGRAM, ILLETVE A KKV-S PROJEKTEKET TÁMOGATÓ ZIKOP PROGRAM.

Ezeknek is köszönhetően a HMKE-k éves új telepített kapacitása vélhetően mintegy 300 MW-ot tesz majd ki, míg a 10 MW feletti erőművek esetében a bővülés évente a 400-500 MW-ot is elérheti.

Lugos Roland szerint az idén év végén megvitatásra kerülő törvénycsomag új korszakot hoz a hazai energiapiac életében, melynek köszönhetően a teljes ellátás és a termelő-fogyasztói kapcsolatok „kinyílnak”. Így a gyáraknak és az állami fogyasztóknak lehetőségük nyílik környezettudatos beszerzések lebonyolítására, ami a piacot fellendítő, kezdeti időszakban létrehozott támogatási rendszereknél költséghatékonyabb is lesz. Az ügyvezető szerint véget érhet a kényelmes beruházói platform, és a komplex szolgáltatások időszaka következik, ezeken belül is a partnerségek tudnak majd elsősorban versenyképesek lenni.

A külföldi szereplők is megérkeztek hazánkba, ami miatt Lugos Roland szerint a hazaiaknak vélhetően sem a fejlesztésben, sem a beruházásban nem lesz sok lehetősége, de még az építés és üzemeltetési szolgáltatások területén is kiszorulhatnak a bankgarancia-keretek, illetve felelősségvállalási képességek alacsony szintje miatt.

Napenergia, az új király

Öt éven belül az európai áramtermelés legnagyobb részét már a naperőművek adhatják Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatójának korábbi szavai szerint, ez azonban függ az európai kormányok intézkedéseitől is. Ráadásul, a prognózis értékelésénél azt is érdemes figyelembe venni, hogy a múltban az IEA napenergia térhódítására vonatkozó előrejelzései rendre alulbecsülték a megvalósuló új telepítések nagyságát. Márpedig a klímavédelmi és kibocsátáscsökkentési elköteleződését egyebek mellett az Európai Unió, Kína, valamint Joe Biden új megválasztott elnök programja alapján várhatóan az Egyesült Államok is fokozza.

A Nemzetközi Energiaügynökség az októberben publikált World Energy Outlook című jelentésében a napenergiát az elektromosság új királyának titulálta, mivel előrejelzése szerint a világszerte 2040-ig várhatóan telepítendő új villamosenergia-termelő kapacitások legnagyobb részét minden egyes évben a naperőművek fogják kitenni.

A prognózis szerint 2022-ben a szabályozási környezet függvényében 119-148 GW lehet az újonnan telepített fotovoltaikus kapacitás nagysága. Az IEA szerint a teljes megújuló alapú globális áramtermelés mintegy kétharmadával bővülhet 2020 és 2030 között, mindenféle további, a zöld átmenetet fokozó új intézkedés nélkül is. Ezzel a megújulók a következő évtizedben jelentkező villamosenergia-kereslet növekedésének körülbelül 80 százalékát elégíthetik ki, és 2025-ben a szenet megelőzve az áramtermelés elsődleges forrásává válhatnak. A megújuló forrásból származó villamos energia iránti globális igény több mint 6 százalékkal nőhet 2021-ben a szervezet várakozásai alapján, 2030-ban pedig a világ teljes áramigényének közel 40 százalékát már a megújulók fogják fedezni. A napenergia alapon világszerte termelt villamos energia mennyisége a 2020-2030-as időszakban éves átlagban 13 százalékkal bővülhet.

Forrás: portfolio.hu

Hirdetés

További cikkek a témában