Az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező grafén felhasználásával alkottak meg brit kutatók egy olyan szűrőt, amely képes eltávolítani a sót a tengervízből.
A Manchesteri Egyetem kutatóinak fejlesztése több millió emberen tudna segíteni, akiknek nincs közvetlen hozzáférésük tiszta ivóvízhez – emlékeztetett a BBC News.
A Nature Nanotechnology című folyóiratban közölt eredmények szerint a grafén-oxid-membránokról korábban már bebizonyosodott, hogy képesek kiszűrni nanorészecskéket, szerves molekulákat és nagyobb sószemcséket. Mostanáig azonban nem lehetett őket felhasználni az egészen apró pórusokat igénylő tengeri só kiszűrésére.
Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy vízbe merítéskor a grafén-oxid-membránok enyhén megduzzadnak, az ilyenkor kitáguló pórusok pedig átengedik a kisebb sószemcséket a vízmolekulákkal együtt.
A Rahul Nair vezette kutatócsoport – a bevonatok és ragasztóanyagok összetevőjeként használt – epoxigyantával vonta be a grafén-oxid-membránok mindkét oldalát, aminek következtében azok nem duzzadtak meg, amikor víz érte őket, és csak a vízmolekulákat engedték át. A következő lépésként a szakemberek a már létező, polimeralapú sótalanító membránokkal fogják összevetni a grafén-oxid-szűrőt. Az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező grafén emellett olyan nanotechnológiai anyag, amely valószínűleg forradalmasítani fogja az autó-, valamint a repülési és űrhajózási ipart.
kép: University of Manchester