Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Járműtechnika

Bevált a Kia és a Hyundai hőszivattyúja

A Kia és a Hyundai hőszivattyú technológiáját először a Kia Soul EV első generációjában használták 2014-ben, azóta pedig a rendszer továbbfejlesztett változatát más modellekbe is beépítették. Az elektromos autók hatótávjának növelésére szolgáló megoldásról most több részletet is elárult a Kia.

A kompresszorból, párologtatóból, valamint kondenzátorból álló rendszer összegyűjti a jármű elektronikai részegységei által kibocsátott hulladékhőt, majd azt az utastér fűtésére fordítja, lehetővé téve, hogy a koreai gyártók elektromos hajtású típusaiban, az akkumulátorban tárolt energiának kisebb hányadát kelljen a levegő melegítésére használni, így kevésbé csökkenjen hatótávjuk hideg időben.

A mostani típusokban egy olyan rendszer található, mely például az elektromos motorokon és invertereken kívül már az akkumulátorból, illetve a töltőből is összegyűjti a máskülönben kárba vesző hőt. Az elektromos komponensek által termelt hő hatására a keringetett folyadékból nagynyomású gáz lesz, melyet a kompresszor egy kondenzátorba továbbít, ahol aztán ismét folyadék lesz belőle. A hőszivattyú a gáz által szállított hőenergiát hasznosítja az utastér fűtésében.

Meggyőző eredmények

A fejlesztés nemrég a Norvég Autószövetség tesztje során is bizonyított. A szervezet húsz elektromos hajtású modellt tesztelt le, és mérte össze azok hatótávolságának megváltozását -6 és 3 Celsius fok között ingadozó hőmérsékleti viszonyok között, a belső tér 21 Celsius fokon tartása mellett. A legjobban a hőszivattyúval ellátott Hyundai Kona Electric szerepelt, ugyanis a hatótávja a legkisebb mértékben, mindössze 9 százalékkal csökkent, a WLTP-ciklus szerinti 449 kilométerről 405 kilométerre.

A hőszivattyú a Koreai Környezetvédelmi minisztérium tesztje során is bizonyíthatott. A Kona Electric és a Kia Niro EV, -7 Celsius fok külső hőmérséklet, valamint aktivált fűtés mellett megőrizték a 26 Celsius fokon mért hatótávolságuk 90 százalékát, míg sok más gyártó típusainál 18 és 43 százalék közti visszaesést mértek.

Az akkumulátorok hőmenedzsmentjét is fejlesztették

A Hyundai és a Kia más megoldásokkal is javítani törekszik elektromos modelljeinek teljesítményét. Egyike ezeknek az akkumulátorok vízzel hűtése levegő helyett. A hűtőcsövek ezúton kisebb helyet foglalnak, mint léghűtés esetén, lehetővé téve, hogy a cellák között kisebb legyen a rés, és így azonos helyre nagyobb energiatároló képességű akku legyen beépíthető. Részben ennek köszönhető, hogy a kettő autómárka mai elektromos modelljei egy töltéssel sokkal nagyobb távot képesek megtenni, mint az első generációsok. Az első Soul EV-nek például mintegy 180 kilométeres hatótávot biztosított a 30 kilowattórás telepe. A típus második generációja egy nagyjából ugyanakkora, de már 64 kilowattórás egységgel 386 kilométert tehet meg.

A Hyundai a Stratégia 2025 terve szerint 2025-re évi 670 ezer elektromos, közte 110 ezer hidrogén üzemanyagcellás járművet kíván értékesíteni, valamint a három vezető elektromosautó-gyártó egyikévé fog válni. A Kia kínálatában ugyanekkorra tizenegy villanyhajtású modell lesz.

Hirdetés

További cikkek a témában