Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Járműtechnika

700 kilométeres hatótávval érkezhet a Mercedes-Benz EQS

A tisztán elektromos autók egyetlen töltéssel megtehető hatótávjának versenyét egyelőre a Tesla Model S vezeti, azonban a Daimler vezérigazgatójának napokban tett nyilatkozata szerint ez hamarosan megváltozhat.

“Amikor a luxusról, kényelemről és biztonságról beszélünk, az EQS az S-osztállyal azonos szinten lesz.”

– emelte ki a vezérigazgató, a felsorolt szempontok közé pedig a tisztán elektromos autók megítélésének egyik, ha nem a legfontosabb kritériumát, a hatótávot is felvehetjük.

Az iparág átformálódásával párhuzamosan a Mercedes-Benz a saját modellpalettájának átalakításán dolgozik, a villanyautós kínálatát az EQ jelölésű modellsorozatra építi fel. A cégcsoporthoz köthető EQ Smartokon kívül jelenleg még csak az EQC crossover és az EQV kisbusz érhető el, az EQA kompakt tesztelése már folyamatban van, hivatalos bemutatója az év vége felé várható.

A jelen pillanatban még a gyártó weboldalán is koncepció fázisban megjelenített Vision EQS először 2019-ben a Frankfurti Autószalonon volt látható. A német prémiumgyártó hivatalos kommunikációja szerint a prototípus célja az volt, hogy megmutassák, mit nyújthat egy elektromos Mercedes-Benz már akár a nem túl távoli jövőben is. A hajtáslánc átalakítása mellett ezt azt is jelentette, hogy különös figyelmet fordítottak arra, hogy megtartsák a járművek vezető általi irányíthatóságát – ahogyan azt az elmúlt évtizedekben megszoktuk -, ugyanakkor lehetővé tegyék azt is, hogy az autonóm rendszer átvegye ezt a feladatot a sofőrtől a gondtalan utazás érdekében például a napi ingázások során.

A jövő modelljei számára kifejlesztett EVA2 villanyautó-platformot az E-osztálynak megfelelő, illetve annál nagyobb méretű autók esetén használják majd, a felépítmény acél, alumínium és karbonszál gondosan megtervezett együtteséből készül. A két tengelyen elhelyezett egy-egy villanymotor 24 collos kerekeken gördíti előre a luxusszedánt, az energiaellátásukról egy 100kWh kapacitású akkumulátorcsomag gondoskodik. A 469 lóerős összteljesítményhez 760 newtonméteres nyomaték párosul, a 0-100-as gyorsulás 4,5 másodperc környékére várható. A lemerült telepek feltöltése 350 kilowattos gyorstöltő esetén 80%-ra akár 20 perc alatt is lehetséges, természetesen a jelenleg elterjedt kisebb teljesítményű töltők esetén ennél azért hosszabb időtartammal kell kalkulálni.

Megjelenésekor várhatóan 3. szintű autonóm működésre lesz felkészítve az EQS, azonban a gyártó tájékoztatása szerint az autó szenzorai olyan moduláris rendszerben üzemelnek, hogy a későbbiekben akár cserélhetőek, így a teljeskörű önvezetésre is felkészíthetőek lesznek a már eladott példányok is.

A koncepció futurisztikus hangulatát nagyban meghatározzák az alkalmazott fényforrások: mind a négy fejtámla és háttámla kék fényben pompázik, az autó orrán látható Mercedes-Benz embléma mintha ezernyi apró háromágú pont közepén foglalna helye – a valóságban 188 LED kelti ezt a hatást. A fényszóró komplex rendszerét 500 LED és 4 darab kétezres fordulatszámon forgó lencse alkotja, amelyek segítségével háromdimenziós effekteket is elő tudnak állítani, amellyel akár más járművek számára is tudnak jelzéseket küldeni. A hátsó, lámpatestnek nem nevezhető, a karosszériát teljes egészében átszövő világítás 229 egyedi fényforrásból áll.

A bemutatott koncepció belterét mintha egy jacht inspirálta volna, az ívelt műszerfalpárna síkját csak a nyolc darab légbefúvó nyílása töri meg. A kijelzők, a műszerfal, illetve a különböző kezelőszervek is mind a sima felületbe építve kaptak helyet, teljes mértékben digitalizálva minden kapcsolatot az autó és az utasok között, még az ajtópanelekbe is érintésérzékeny kis kijelzők kerültek.

Hirdetés

További cikkek a témában