Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Gépipar

450 millió forintos beruházással bővíti kapacitását a Metalconstruct Zrt.

Mintegy 450 millió forint összegű beruházással új üzemcsarnokot építtet, alumínium öntödéjét pedig új eszközökkel bővíti a kecskeméti székhelyű Metalconstruct Alumíniumszerkezetek Gyára Zrt. siroki telephelyén – közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

Kis Ernő elmondta: a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (Ginop plusz) keretében megvalósuló beruházáshoz az Európai Unió és a magyar állam 314,3 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatással járul hozzá, amelyet a vállalkozás önerejével egészít ki.

“A fejlesztés során elkészülő új üzemcsarnok részben raktározási, részben pedig gyártási célokat szolgál majd, hiszen az öntvény utómegmunkálásával kapcsolatos koptató-, szemcseszóró-, illetve mosógépek is kerülnek majd a csarnokba. A siroki telephely öntödéje pedig két új öntőcellával bővül.”

– sorolta.

A gyártótechnológia bővítésén túl a komplex projekt keretében megújuló energiaforrást hasznosító napelemes rendszert is létesítenek, továbbá az üzleti folyamatok hatékonyságának növelése érdekében képzéseket szerveznek és tanácsadást is igénybe vesznek.

A vezérigazgató szerint a fejlesztésnek köszönhetően öntészeti kapacitásuk nagyjából 20-25 százalékkal nő. A jelenleg 35 főt foglalkoztató vállalkozás a beruházást követően várhatóan 50 főre emelheti létszámát. Kis Ernő emlékeztetett: a közel 25 éves múltra visszatekintő, fémszerkezetek, alumíniumtermékek és könnyűfém csomagoló eszközök gyártását végző Metalconstruct Zrt. termékeivel több mint tíz országban van jelen, legfőbb felvevőpiacát az Európai Unió tagállamai jelentik.

“Egyebek mellett Dániába hi-tech ventilátor lapátokat, Olaszországba szivattyúkat gyártanak. A jellemzően nonautomotive partnereiknek gázszabályzókat, zárakat, pneumatikus szelepeket, kéziszerszám alkatrészeket készítenek, de a jövőben az autóipar felé is nyitnának.”

– tette hozzá.

A termékek alapanyagául szolgáló öntött alumíniumot a cég elmúlt években létesített modern, siroki nyomásos öntészete biztosítja.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a kecskeméti Metalconstuct Zrt. értékesítési árbevétele 2019-ben mintegy 850 millió forint, míg a 2020-as üzleti évben mintegy 657 millió forint volt. Az árbevétel több mint hetven százaléka exportértékesítésből származott. A vállalat 2019-ben közel 100 millió forint veszteséggel zárt, de 2020-ban már 132 millió forint volt az adózott profitja.

Forrás: Profitline

Hirdetés

További cikkek a témában