Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

E-Gazdaság

160 milliárd forintos iparág a hazai üvegipar

A fenntartható jövő és az ipari innovációk kulcsfontosságú anyaga az üveg, 2022-ben az Üveg Nemzetközi Éve kiemelést kapott az ENSZ-től.

Az Európai Üvegipari Szövetség statisztikája szerint a síküveg globális piaci értéke 2020-ban elérte a 115 milliárd eurót, míg az iparág ebben az évben mintegy 186 ezer embert foglalkoztatott. Az Üveg Nemzetközi Éve szakmai programsorozata 2022-ben hazánkban is kiemelten foglalkozik az üveg ipari, gazdasági, valamint innovációs és fenntarthatósági szerepével. A hazai üvegipar nettó árbevétele az elmúlt három évben növekvő tendenciát mutat, ez a szám 2021-ben több, mint 160 milliárd forint volt.

Az Üveg Nemzetközi Éve tematikus év előterjesztését egy páratlan nemzetközi üvegszakmai összefogás eredményeként, 77 ország mintegy 1300 intézmény összehangolt munkájának köszönhetően fogadták el az ENSZ 75. Közgyűlésén Genfben, 2021. május 18-án. Az International Commission on Glass (ICG), a Community of Glass Associations (CGA) és az ICOM-Glass kezdeményezésének célja, hogy ráirányítsa a versenyszféra, a döntéshozók és a széles társadalmi nyilvánosság figyelmét az üveg innovációjában rejlő tudományos és technológiai fejlesztésekre. Magyarország Kormánya társszerzőként csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy ezzel is kifejezze elkötelezettségét az ügy iránt.

Az Üveg Nemzetközi Éve sajtótájékoztatóval egybekötött hivatalos magyarországi megnyitóján Bohus Eszter, a Bohus-Lugossy Alapítvány alapítója kiemelte, hogy

„az üveg egy olyan különleges »megdermedt folyadék«, melynek folyamatos innovációja nélkül életünk jól megszokott hétköznapjai is egészen másmilyenek lennének: gondoljunk el egy világot építészeti üveg, napelemek, optikai lencsék, autóüveg, repülőgép, internet kapcsolat, szatellitek, számítógép vagy épp mobiltelefonok nélkül. De ugyanígy az energetikai szektor, a gyógyszeripari kutatás és orvostechnikai eszközök sem létezhetnének mai ismert formájukban: korunk legmodernebb vívmányai szinte kivétel nélkül üveg alapanyagúak, sőt elmondhatjuk róla, hogy fenntartható jövőnk záloga is maga az üveg innovációja, hiszen egyedülállóan támogatja a 2030-as klímavédelmi direktívák elérését az üveg anyagában rejlő technológiai fejlesztések széles spektruma.”

A tematikus év fókuszában az üveg technológiai, tudományos és a nemzetgazdaságra gyakorolt hatásának ismeretterjesztése áll – egy olyan áttetsző anyagé, mely meghatározó alapanyaga a legtöbb technológiai fejlesztésnek, s melynek innovációja hozzásegíti az emberiséget a fenntartható és igazságos társadalom jövőképének eléréséhez globalizálódó világunkban. Az üveg mindezen túl pedig autonóm művészet is, melynek 3500 éves múltra visszatekintő kultúrája az emberiség történetét és evolúcióját is szemlélteti.

A síküveg globális piacának egyik mozgatórugója az építőipar és az autóipar jelentős növekedése, ahol az anyagot széles körben alkalmazzák ablakok, panelek, tükrök gyártásában. Ezzel párhuzamosan a tiszta energia iránti növekvő globális kereslet nyomán a síküveg felhasználása fokozatosan váltja fel az olyan hagyományos anyagokat, mint a tégla, a kő és a fa. Az Üveg Nemzetközi Éve kapcsán az ENSZ a fenntartható ipari és társadalmi fejlődés pilléreit emeli ki: a tiszta energiához és vízhez való egyetemes hozzáférést, a fenntartható anyagokat használó kortárs építészetet és a minőségi, korszerű oktatást. E célok elérésében kivétel nélkül fontos szerepet játszik az üveg innovatív felhasználása, valamint a kormányok, a magánszektor és a civil társadalom közötti partnerségi együttműködések.

„Magyarországon az üveg, üvegtermék gyártási alágazat részesedése az ipar árbevételéből csupán 1%, ennek ellenére nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen a termékei nélkül több hazai húzóágazat azonnali leállásra kényszerülne. A kormány számára kiemelt cél az ipar fejlesztése, ennek részeként az üveg hazai előállítása, a gyártókapacitások fejlesztése és a hozzáadott érték növelése”

– hangsúlyozta dr. Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára

Magyarországon az üveg és üvegtermék gyártásának termelési értéke és árbevétele 2000 óta több, mint háromszorosára, 50 milliárd forintról 160 milliárd forintra, az export pedig ez idő alatt 3,5-szeresére nőtt. A síküveg továbbfeldolgozás adja az alágazat bevételeinek közel felét, utána a műszaki, egyéb üvegtermék gyártása következik 20 %-kal, ezt követi az öblösüveg gyártás 12%-kal. A hazai üvegipar 2015 óta a tavalyi évben produkálta a legnagyobb, 12%-os növekedést az előző évhez képest, az export ennél is jelentősebb, majdnem 13%-os növekedést mutat, amelynek aránya a síküveg továbbfeldolgozási alágazatban 50% feletti, az öblösüveggyártásban 45%, míg a műszaki, egyéb üvegtermék gyártása alágazatban 85% feletti.

„Mérföldkő jelentőségűek a hazai események a magyar szakemberek, mesterek, mérnökök, művészek, oktatók, tanulók szempontjából, hiszen meglévő szakmai kapcsolataik egészen biztosan nagymértékben bővülnek majd – mindez pedig óriási lendületet adhat a hazai üvegművességnek, üveggel kapcsolatos innovációnak és a művészetnek. Ritkán adatik meg, hogy egy rendezvénysorozat éppoly jelentőséggel bír a tudomány és a technológia, mint a kulturális élet, ezen belül pedig a hagyományőrzés, a kézművesség és a kortárs képző- valamint iparművészet számára”

tette hozzá Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára.

Hazánkban több, mint 200 cég foglalkozik üveggyártással. Orosháza, „az Üveg Városa” az 1960-as évektől a magyar üvegipar fellegváraként ismert, ahol 1972-től, az országban elsőként kezdtek szigetelő üveget gyártani. A 100%-ban magyar tulajdonú OROSházaGLAS 1995-től a mai napig folytatja a régi gyár örökségét. A magyar üvegipar meghatározó szereplője a Rákosy Glass, amely 1981 óta, három generációra visszanyúlóan foglalkozik üvegmegmunkálással, jelenleg több, mint 130 kollégával és 25000 nm ipari területen. Orosházán működik a világ egyik legnagyobb üveggyártója, a Guardian Glass magyarországi leányvállalata, a Guardian Orosháza is. A Guardian üvegtermékei egyaránt megtalálhatóak az otthonokban, irodákban, autókban és a világ legjellegzetesebb építészeti látványosságaiban. A globális cégek hazai vállalatai között találjuk a világ egyik legnagyobb síküveg gyártóját, a Saint Gobain-t is, amelynek anyacége 2019-ben 42,6 milliárd eurós árbevételt ért el és a világ első 100 innovatív ipari csoportja közé tartozik, jelenleg több mint 800 vállalattal és több, mint 166 ezer munkavállalóval.

A tematikus év hazai szakmai partnere a Bohus-Lugossy Alapítvány a Kortárs Üvegművészetért, kiemelt támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a világ egyik legnagyobb síküveg gyártója, a Saint-Gobain.

További információ: www.uvegeve2022.hu

Hirdetés

További cikkek a témában