Az új energiakorszakról és arról a jövőképről is beszélt a koppenhágai Innovation Summiton tartott nyitóelőadásában Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója, amely tovább erősíti a vállalat pozícióját energia-technológiai partnerként.
Az eseményen több, előremutató együttműködést és újdonságot is bejelentett a társaság.
Több mint ötezer ügyfél, politikai és üzleti döntéshozó, köztük hatszáz felsővezető vett részt a Schneider Electric, az energia-technológia globális piacvezetőjének idei Innovation Summit rendezvényén Koppenhágában. A vállalat több mint 100 előadót hívott meg, akik ötvennél több előadást tartottak a kétnapos rendezvényen.
Az Innovation Summit nyitóelőadásán Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója az új energiakorszakról beszélt, és kiemelte, hogyan alakítja át folyamatosan a vállalat működését, hogy lépést tartson az iparági igényekkel. Felvázolta jövőképét, amely tovább erősíti a vállalat pozícióját energia-technológiai partnerként.
„Minden, ami számunkra fontos, a bolygónk, az emberek és a technológia, az az energiától függ. De ma az energiának többet kell jelentenie. Lehetővé kell tennie számunkra az innovációt, a versenyt és egy fenntartható, rugalmas jövő megteremtését. A Schneider Electric mindenki energia-technológiai partnere: iparágakat, vállalkozásokat és otthonokat elektrifikálunk, automatizálunk és digitalizálunk, hogy növeljük a hatékonyságot és elősegítsük a fenntarthatóságot”
– mondta el Olivier Blum.
Blum hangsúlyozta azt is, hogy milyen fontos ez a megközelítés. A globális áramigény várhatóan 60 százalékkal nő az elkövetkező 15 évben, ami fokozza az infrastruktúrára nehezedő nyomást. Ugyanakkor a megújuló energiaforrások, különösen a nap- és a szélenergia részesedése 2030-ra várhatóan háromszorosára nő, ami intelligensebb, ellenállóbb infrastruktúrát igényel.
„Mindannyian mélyreható változások idejét éljük át. Az éghajlat és a technológia terén tapasztalható változások nem csupán kihívások. Ezek jelzik, hogy az iparágunknak fejlődnie kell”
– mutatott rá Olivier Blum.
„Nem elég csak reagálnunk ezekre a változásokra”
– folytatta.
„Vezetnünk kell. A Schneider Electric célja, hogy partnereinknek, ügyfeleinknek és iparágunknak ne csak az alkalmazkodásban segítsen, hanem abban is, hogy prosperáljanak ebben az új korszakban.”
Az energia-technológia jelentősége
“A Schneider Electric hosszú ideje az energia és technológia élvonalában van, és vezető szerepet tölt be az áramellátás, az automatizálás és a digitális megoldások összekapcsolásában, amelyet energia-technológiának nevez. Mi találjuk fel azokat a technológiákat, amelyek lehetővé teszik az új energiakorszak megvalósulását. Ez nem új számunkra. Ez egy közel két évszázados innovációra, partnerségre és jövőformálásra épülő elkötelezettség”
– tette hozzá Olivier Blum.
A Schneider Electric integrálja a valós idejű energia- és automatizálási vezérlést a skálázható szoftverekkel és szolgáltatásokkal minden szektorban, beleértve az épületeket, adatközpontokat, gyárakat, üzemeket, villamos hálózatokat és infrastruktúrát. Az EcoStruxure platform segítségével a Schneider Electric minden szintre eljuttatja az intelligens megoldásokat – egyszerűbbé, hatékonyabbá teszi a működést, és segíti ügyfeleit, hogy a legtöbbet hozzák ki energiájukból és erőforrásaikból. Ez az egyedülálló megközelítés olyan ökoszisztémákat eredményez, amelyekben a mesterséges intelligencia (MI), az adatok és az emberek zökkenőmentesen működnek együtt.
A partnerség ereje
Olivier Blum beszédének központi része volt a partnerségek jelentőségének hangsúlyozása, rámutatott, hogy az ökoszisztémák létrehozása és a közös alkotás kulcsfontosságú a fejlődés felgyorsítása érdekében.
„Az előttünk álló kihívások nagyobbak, mint bármelyik vállalat vagy iparág önmagában. A lehetőségek teljes skáláját a partnerség és a kapcsolatok nyitják meg”
– jelentette ki a Schneider Electric vezérigazgatója.
Olivier Blum az Innovation Summitot megnyitó előadásában olyan jövőképet vázolt, amelyben az energia nem csak elérhető, hanem intelligens is, az otthonok és az iparágak többet termelnek, mint amennyit fogyasztanak, és az infrastruktúra valós időben alkalmazkodik.
„A jövő nem egy olyan valami, amire várunk, hanem mi építjük. Építsük meg együtt!”
– fűzte hozzá Olivier Blum.
Fotó: Schneider Electric
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!








































