Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Oktatás

Több lány kellene a műszaki pályákra

Vas Alexa Zsófia a győri Széchenyi István Egyetem duális hallgatója a saját fejlesztésű robotkezéről ismert fiatal lány a TEDx LibertyBridgeWomen konferenciáján elhangzott előadásában hangsúlyozta: a nemi sztereotípiák jelenléte és a biztatás hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy a mai napig csekély a nők aránya a mérnöki pályákon, holott „sokkal jobb, pontosabb és biztonságosabb” termékeket lehetne fejleszteni, ha nem csak férfiak felelnének a tervezési folyamatokért.

Vas Alexa Zsófia már évekkel ezelőtt nagy ismertségre tett szert: még a középiskolát sem fejezte be, amikor saját fejlesztésű robotkezéről hírt adott a sajtó, a Qubit 2018-ban az év emberének választotta. Alig telt el egy év, Alexa – immár a Szécehnyi István Egyetem hallgatójaként – startup vállalkozást alapított, hogy végtaghiányos kisgyerekeknek tudjon megfizethető áron protéziseket biztosítani. A Low-Cost Robotics által fejlesztett innovatív megoldás díjat nyert az ELTE innovációs pályázatán, valamint a K&H inkubációs program támogatását is kiérdemelte.

Alexa a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) diáknagykövete is, aki saját példájával igyekszik lelkesíteni és a műszaki hivatások irányába terelni a pályaválasztás előtt álló fiatal lányokat. Küldetésének tartja, hogy bebizonyítsa: a nőknek is van helye ezekben a szakmákban. Ez az ügy most minden eddiginél szélesebb közönséget ért el, ugyanis a napokban a YouTube videómegosztón megjelent Alexa TEDx LibertyBridgeWomen konferenciáján rögzített előadása.

„A gimis matektanárnőm azt állította, a nőknek nincs térlátása. Köszönöm szépen, nekem semmi baj a térlátásommal!” – húzta alá az egyetemista lány. (Forrás: TEDx LibertyBridgeWomen)

A fiatal lány főleg a nemi sztereotípiák meghaladását sürgette.

„Egy amerikai tanulmányban megállapították, hogy az ötéves, iskolakezdés előtt álló lányok még ugyanannyira gondolják magukat okosnak, mint a fiúk. A hatéves lányok esetében ez már sajnos nem igaz” – vetette fel Alexa. „Az általános iskolában ugyanis azt sugallják a lányoknak, hogy nem lehetnek jók matekból, nem érthetnek a fizikához, a mérnöki vagy a programozói szakma pedig fiúknak való. A hiba a támogatás és elfogadás teljes hiányában van”

– hallható a videóban.

Alexa elmondta, ő szerencsés volt, nem volt nehéz dolga a pályaválasztásnál.

„Apukám és nagyapám mindig vittek magukkal szerelni, így már egészen fiatalon féktárcsát cseréltem, háztartási gépeket javítottam és az autóból sem lehetett kiszedni. Engem a szüleim támogattak mindenben”

– utalt a biztatás fontosságára, majd hozzátette: jelenleg gépészmérnökként tanul a Széchenyi István Egyetemen, és az Audi Hungaria Zrt. szerszámgyáránál dolgozik mint gyakornok.

Az egyetemista lány előadása második részében a termékfejlesztés során jelenleg figyelembe nem vett női szempontok alkalmazását szorgalmazta. Felidézte Caroline Criado Perez A láthatatlan nő című könyvét, melyben a szerző rávilágít, hogy az univerzálisnak hitt termékek valójában férfiaknak készülnek.

„Rájöttem, nem az állandó egérhasználattól fáj a kezem, hanem a telefonom is hozzátesz, pedig iPhone-om van. Márpedig az iPhone-felhasználók nagy része nő. Ennek azt kellene jelentenie, hogy a tervezés során a mi igényeinket is figyelembe veszik, nem?”

– tette fel a kérdést.

„Nagyon sok autóba be sem ülhetek, mert nem tudom úgy beállítani az ülést, hogy kilássak az autóból, és elérjem a pedálokat” – folytatta. „Az autótervezők rendszerint elfelejtik figyelembe venni azt a tényt, hogy nekünk nőknek más a csontsűrűségünk, és alacsonyabbak vagyunk a férfiaknál, emiatt jóval közelebb ülünk a kormányhoz. Ráadásul a törésteszteknél női bábukat sem alkalmaznak, emiatt nagyon kevés adatunk van a női sofőrökről”

– állapította meg.

Alexa úgy véli, társadalmi szinten pozitív hatása lehet, ha a nők K+F folyamatokban való részvételét segítjük, ugyanis sokkal jobb, pontosabb és biztonságosabb termékeket tudunk így előállítani. Ennek jegyében azt üzente a szülőknek és a pedagógusoknak: engedjék a lányokat a fiúsnak tartott dolgokhoz, hagy tanulhassák azt, amit szeretnének – ha ez megvalósul, minden bizonnyal emelkedni fog a nők aránya a mérnöki-természettudományos képzéseken.

TEDx LibertyBridgeWomen

A TEDx LibertyBridgeWomen a TEDx beszélgetéssorozat egyik magyarországi spinoffja, amely a társadalmi felelősségvállalást, a nők esélyegyenlőségének megteremtését és egy befogadóbb közösség létrehozását tűzte ki célul. A szervezők küldetésüknek tekintik, hogy platformot biztosítsanak azoknak a szigetszerű kezdeményezéseknek, amelyen keresztül nők találkozhatnak és fejthetik ki inspiratív gondolataikat. 2020-ban többek között Mérő Vera emberjogi aktivista, Molnár Áron színész és Tomán Szabina üzletasszony is előadott a konferencián.

A Széchenyi István Egyetem ösztönzi a lányokat a mérnöki pályák felé

A Széchenyi István Egyetem törekszik rá, hogy minél több fiatal lány válassza a műszaki képzéseket. Ennek jegyében az intézmény a kezdetek óta csatlakozott a Nők A Tudományban Egyesület (NATE) Lányok Napja kezdeményezéséhez, amelyet Győrben is évről évre megrendeznek. Az esemény célja, hogy bemutassák a középiskolás, pályaválasztás előtt álló lányoknak az egyetemi környezetet, szakmai előadások és laborlátogatások kíséretében. A nagyfokú érdeklődést jól mutatja, hogy nem pusztán a városból, hanem az egyetem első számú vonzáskörzetét jelentő nyugat-dunántúli régióból is érkeznek diákok az eseményre.

Hirdetés

További cikkek a témában