A használt Silent Tools™ adapterekből kinyert keményfém alkatrészeket új szerszámokban használják fel
A fémforgácsolás során használt anyagok közül a volfrám a leginkább erőforrás-igényes anyag. Egy csillapított forgóadapter esetében, amelynek szerszámteste keményfémmel van megerősítve, a volfrám tartalmú alkatrészek a szerszám teljes szén-dioxid-lábnyomának több mint 90%-áért felelősek*. A volfrám árának emelkedése, az anyagok nehezebb elérhetősége, és azon nyomás miatt, hogy a gyártók érvényesítsék a fenntarthatóságot, a használt szerszámokban található alkatrészek olyan értéket képviselnek, amely alapvetően elvész a teljes szerszám újrahasznosításával. A Sandvik Coromant bemutatja az újragyártott Silent Tools™ rezgéscsillapító esztergaadapterét, amelynek gyártása során az említett alkatrészeket visszanyerik, majd új szerszámokban hasznosítják újra.
A kiindulópont egy ügyféltől származott. Amikor egy Silent Tools™ rúd élettartama vége felé közeledett, megfigyelték, hogy alkatrészei továbbra is jelentős értéket képviseltek, és felvetették, vajon létezik-e jobb megoldás a teljes szerszám kidobása helyett. Erre a kérdésre épül a most bevezetett újragyártási folyamat.
A Silent Tools™ adapter keményfémmel megerősített gyűrűi a szerszám legértékesebb és leginkább erőforrás-igényes alkatrészei, és gyakran jó állapotban vannak még akkor is, ha magát az adaptert ki kell cserélni. A hagyományos gyakorlat szerint a teljes szerszámot újrahasznosították. Az újragyártási folyamatban a visszaküldött adaptereket szétszerelik, megvizsgálják, megtisztítják és minőségi szempontból ellenőrizi a gyűrűket, mielőtt új szerszámokban használnák fel azokat. Az alkatrészek ilyen módon történő újrahasznosítása csökkenti az új nyersanyagok iránti igényt, jelentősen csökkenti a feldolgozási lépések számát, és ennek megfelelően csökkenti a CO2-kibocsátást is.

A fémforgácsoló iparágban az anyagmozgás egyirányú, a gyártóegységből a vevő felé tart. Az újragyártáshoz körkörös üzleti modellt kell bevezetni.
„Ez mára azért lehetséges, mert kialakítottunk egy visszaáramlási rendszert”
– mondja Ella Berglund, Sandvik Coromant globális ellátási lánc tervezője, aki egyúttal a kísérleti projektet is vezette.
„Az értékes alkatrészek az ügyfelektől visszakerülnek a fenntartható gyártási folyamatba, ahol a készülő szerszámokban újrahasznosíthatók. A projekt legkielégítőbb része az volt, hogy részese lehettünk egy folyamatnak, mely eredményeképpen az ügyfélelképzelés globális szolgáltatássá vált.”
A környezetvédelmi hatás számszerűsíthető. A volfrám alkatrészek újrahasznosított anyaggal való helyettesítése 40%-kal csökkenti az adapter szén-dioxid-lábnyomát, míg azok újrafelhasználása akár 90%-os csökkenést is eredményez.
Egy újragyártott adapter az újéval azonos minőséget és teljesítményt biztosít, és ugyanazok a garanciák vonatkoznak rá. Az ajánlat jelenleg a 25 mm-nél (1 col) nagyobb, keményfémmel megerősített Silent Tools™ adapterekre vonatkozik, beleértve a standard, a speciális és az érzékelővel felszerelt Silent Tools™ Plus változatokat is.
„A visszaküldött szerszám garancia és funkcionalitás szempontjából megfelel az új szerszámnak”
– mondja Åke Axner, a Sandvik Coromant Silent Tools™ szerszámokért felelős globális termékmenedzsere.
„Ezzel a feltétellel vágtunk egyáltalán bele. Akkor tudunk fenntartható megoldásról beszélni, ha az ügyfeleknek semmiről nem kell lemondaniuk cserébe.”
A legtöbb ügyfél számára ez az érvelés gazdaságossági és környezetvédelmi szempontból is fontos. Az újragyártott adapterek költsége alacsonyabb, mint az új adaptereké, és a használt adaptereket visszaküldő ügyfelek fenntarthatósági bónuszt kapnak, melyet a visszaküldött szerszám átmérője alapján számolnak ki és érvényesítenek a csereszerszám esetében. Egy olyan szerszám visszaküldése, melyet ellenkező esetben újrahasznosítottak volna, ennek megfelelően csökkenti a következő szerszám költségét, ami a volfrám emelkedő ára és a nyersanyagellátás szűkülése miatt egyre komolyabb érv.
Az eljárást továbbá úgy alakították ki, hogy a lehető legkevesebb adminisztratív terhet rója az ügyfélre. A vevő, akinek már nincs szüksége az adapterre, árajánlatot kér meglévő Sandvik Coromant kapcsolattartóján keresztül. A csereszerszámnak pedig nem kell megegyeznie a visszaküldött szerszám méretével és specifikációjával, így a gyártók a visszaküldött szerszámot az aktuális gyártási követelményekhez igazíthatják. A rendelés leadásakor az ügyfél elküldi a használt adaptert a legközelebbi Sandvik Coromant gyártóegységbe, és már készen is van.
Ezt követően a Sandvik Coromant felel a belső szállításért, a szétszerelésért, a minőség-ellenőrzésért, a gyártásért és a kiszállításért. Ha nincs elegendő, megfelelő méretű gyűrű, akkor új gyűrűkkel egészítik ki a szerszámot. Ha egy ügyfél adaptert küld vissza, a csereszerszámon érvényesíthető fenntarthatósági bónuszt kap, melyet a visszaküldött szerszám átmérője alapján számolnak ki.
Jelenleg a keményfémmel megerősített gyűrűkkel foglalkozunk, de a jövőben további szerszámokra is kiterjeszthető a hatály.
„Elméletben könnyű a körforgásról beszélni”
– folytatja Berglund.
„Ha megtapasztaljuk, hogy a visszaküldött szerszámok visszakerülnek a folyamatba, és egy új szerszám részévé válnak, máris kézzelfoghatóvá válik az elgondolás.”
A szolgáltatás jelenleg Európában, az USA-ban és Kanadában érhető el, és hamarosan további piacokra is kiterjesztjük. A rendelkezésre állás és a visszaküldési eljárás piaconként eltérő lehet, ezért kérjük ügyfeleinket, hogy forduljanak a helyi Sandvik Coromant képviselőjükhöz.
Az újragyártott Silent Tools™ adapterek áttekintése
- Silent Tools™ esztergaadapterek újragyártási folyamata, visszanyert keményfém-megerősítésű gyűrűk felhasználásával
- Ugyanaz a minőség, teljesítmény és garancia, mint egy új adapter esetében – alacsonyabb költség mellett
- 90%-os szén-dioxid-lábnyom csökkentés az újrafelhasználás révén, az anyag legmagasabb értékű újrafelhasználásával*
- Alkalmas a 25 mm-nél (1 col) nagyobb standard, speciális és Silent Tools™ Plus adapterekhez
- A csereszerszámnak nem kell megegyeznie a visszaküldött adapter méretével vagy specifikációjával
- A cserére alkalmazott fenntarthatósági bónusz, amelyet a visszaküldött szerszám átmérője alapján számítanak ki
- A hatály a jövőben kiterjeszthető további alkatrészekre is
*A „Cradle to gate” elv alkalmazásával, szűz volfrámanyag felhasználásával. Számítás a Simapro segítségével.
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!






































