Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Járműtechnika

Betiltanák a benzines és dízel autókat Európában

Az Európai Parlament döntéshozói megszavazták a Bizottság azon javaslatát, amely 2035-től gyakorlatilag betiltaná az új benzines és dízel autók értékesítését az Európai Unióban.

Bár a végső döntésig még számos vitára kerül sor és hosszú hónapok telnek majd el, már most borítékolható, hogy a fenti, valójában rendkívül megengedő céldátum végül elfogadására kerül.

Tavaly júliusban tette közzé az Európai Bizottság az úgynevezett “Fit for 55” uniós klímacsomagot, amely a 2030-ra elérendő 55 százalékos kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos részletesebb szabályokat tartalmazta. Az EU ugyanis 2050-re szeretné elérni a klímasemlegességet, amihez szükséges a korábbi szintek emelése, szigorítása. Így többek között kiderült az is, hogy

A BRÜSSZELI DÖNTÉSHOZÓK BETILTANÁK A BENZINES ÉS DÍZEL AUTÓK ÉRTÉKESÍTÉSÉT 2035-TŐL.

Ezt megelőzően pedig jelentős szigorítást hajtanának végre, a jelenleg érvényben lévő 37,5 százalék helyett ugyanis 2030-ra 55 százalékkal kellene csökkentenie a személyautók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-es bázishoz képest az iparág szereplőinek. A teherautókkal szemben viszont valamivel megengedőbbek voltak a bürokraták, ezeknél a járműveknél csak 50 százalékos csökkentést várnak el a szén-dioxid-kibocsátás esetében.

A konkrét céldátum meghatározása fontos jelzés az autóipar számára, amelyet országok, piaci szereplők és különböző szervezetek régóta szorgalmaztak már. A szóban forgó 2035-ös céldátumnak köszönhetően ugyanis sokkal tervezhetőbbé válnak az egyes beruházások, a termékfejlesztések, valamint a különböző hajtásláncokkal szerelt modellek piaci be- és kivezetései. Továbbá felgyorsíthatja azt az átmeneti időszakot, amely során a tisztán elektromos meghajtású járművek kiszorítják a belsőégésű motorral szerelt társaikat az Európai Unió útjairól.

Reuters beszámolójában megjegyzi, hogy az EU-s tagállamoknak még tárgyalniuk kell a végleges szabályokról. A végeredmény viszont már most borítékolható: a döntéshozók simán meg fogják szavazni a 2035-ös céldátumot az új benzines és dízel autók betiltására, míg a tagállamok, függetlenül attól, hogy a gazdaságukban milyen jelentős súllyal szerepel az autóipar, szintén rábólintanak.

TERMÉSZETESEN MINDEZ NEM VÉLETLEN, A 2035-ÖS CÉLDÁTUMMAL BORZASZTÓAN ENGEDÉKENY BRÜSSZEL, ADDIGRA UGYANIS SZÁMOS TAGÁLLAM, FŐVÁROS ÉS VEZETŐ AUTÓGYÁRTÓ DEKLARÁLTAN MEGTILTJA AZ ÚJ BELSŐÉGÉSŰ MOTORRAL SZERELT AUTÓK ÉRTÉKESÍTÉSÉT, BEHAJTÁSÁT, ILLETVE BEFEJEZI AZOK GYÁRTÁSÁT.

Legutóbb az Egyesült Királyság lepte meg a világot azzal, hogy a tervezettnél tíz évvel korábban, 2030-tól betiltja a kizárólag belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítését. A britek egyértelművé tették továbbá, hogy a klímaváltozás ellen folytatott harcban a különböző hibrid hajtástechnológiák évei is meg vannak számlálva, ezeket a járműveket 2035-től nem lehet majd forgalomba helyezni a szigetországban. Ezzel olyan országok népes táborához csatlakozott, mint Norvégia, Dánia, Németország, Szlovénia, Svédország, Írország, Spanyolország vagy éppen Franciaország, amelyek szintén döntöttek már arról korábban, hogy száműzik a benzines- és dízel autókat a jövőben.

Egymás után jelentetik be a vezető autógyártók is, hogy száműzik a belsőégésű motorral szerelt járműveket a kínálatukból és kizárólag elektromos autók előállítására és értékesítésére fognak koncentrálni. Közéjük tartozik a Volkswagen csoport is, amely a legnagyobb szereplője az európai autópiacnak. A német autógyártó korábbi ígérete szerint 2035-től teljesen felhagy majd a benzines és dízel autók értékesítésével és kizárólag az elektromos autók fejlesztésére, gyártására és eladására koncentrál majd Európában.

Azt, hogy az elfogadásra váró céldátum mennyire megengedő, jól mutatja, hogy az utóbbi hónapokban már maguk a tagállamok és az autógyártók lobbiztak azért, hogy a brüsszeli döntéshozók mihamarabb döntsenek az ügyben és nevesítsék a 2035-ös céldátumot. Egy széleskörű iparági koalíció, amelynek a Ford és a Volvo is tagja, konkrétan arra kérte az Európai Uniót, hogy 2035-től minden új európai személygépkocsi és kisteherautó legyen zéró emissziós, továbbá a döntéshozók határozzon meg kötelező töltőinfrastruktúra-célokat. Ezek a szereplők azzal érveltek, hogy a pontos határidőre azért van szükség, mert csak így teljesíthető az EU által 2050-re előirányzott klímacél elérése. Számításaik szerint így elérhető lenne az, hogy az utolsó belsőégésű motorral szerelt személyautók és kisteherautók is eltűnjenek az Európai Unió útjairól. Az igazság viszont az, hogy Brüsszelnek sokkal szigorúbban kellett volna fellépnie, sokkal hamarabb be kellene tiltania a benzines és dízel autók eladását annak érdekében, hogy az annyira áhított klímasemlegesség elérhető legyen az évszázad közepére.

Forrás: Portfolio

Hirdetés

További cikkek a témában