Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Járműtechnika

Elon Musk megnyitotta a Tesla első európai gyárát

A Tesla történetének egyik legfontosabb napja volt március 22, ugyanis átadták a vállalat első európai gyárát, a Berlin melletti Grünheidéban, két évvel az alapkőletétel után hivatalosan is megnyílt a vállalat berlini Gigafactory-ja.

A Tesla első európai gyárának elindítására a közelmúlt legnagyobb autóipari beruházása, az amerikai vállalat közel 5 milliárd eurót költött az új üzemre. A gyáravatón a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk, és a német kancellár, Olaf Scholz is részt vett, Musk megint kitett magáért, táncolva adta át az első Model Y-okat az új tulajdonosoknak.

Elon Musk szinte extázisban követte a Tesla első német gyártású autóinak átadását kedden a grünheidei üzemben, ami az amerikai autógyártó első európai gyára, és amelyben két évvel azután indult el a termelés, hogy az üzem építését bejelentették. A gyáravató és az első autók átadása olyan volt, mint egy ünnepség, hangos zene szólt, miközben 30 ügyfél és családtagjaik először láthatták új autóikat, amelyek egy Tesla márkájú alagúton keresztül érkeztek, a leendő autótulajdonosok tapsoltak és éljeneztek, miközben a Tesla vezérigazgatója, Musk táncolt és viccelődött a rajongókkal.

“Ez egy nagyszerű nap a gyár számára” – mondta Musk, és “egy újabb lépésnek a fenntartható jövő felé”. Olaf Scholz német kancellár, aki szintén részt vett az eseményen, az autóipar jövőjeként dicsérte a Gigafactory-t. Az üzem hivatalos megnyitója tehát Elon Musk és Olaf Scholz jelenlétében zajlott, Musk ünnepélyesen átadta az első Model Y autókat a vásárlóknak.

Mielőtt a Giga Berlin a hónap elején megszerezte a végleges engedélyt a regionális hatóságoktól, a Tesla olyasmit ért el, amire a közelmúlt német vállalattörténetében még nem volt példa, nem volt könnyű ugyanis az amerikai vállalatnak átverekednie magát a német bürokrácián, közel 20 különböző előzetes engedélyt kellett megszereznie, ráadásul mindvégig fennállt az esélye annak, hogy a végleges engedélyt nem kapja meg a Tesla, ami azzal járt volna, hogy a vállalatnak el kellett volna bontania minazt, amit már felépített. Az előzetes engedélyek lehetővé tették, hogy a Tesla közel két évvel ezelőtt a környező erdőterületek fakitermelésével kezdje meg a projektet, ezután következett a tényleges üzemrészek építése, amelyeket végül a legmodernebb technológiával, többek között ipari robotokkal láttak el.

A Tesla 2020 májusában kezdte meg az építési munkálatokat a Berlin melletti Grünheidében, vagyis közel 22 hónap alatt épült fel az üzem. Tavaly év végén az amerikai autógyártó engedélyt kapott arra, hogy az előzetes teszteket megkezdje az új gyárában.

A Tesla állítása szerint a berlini Gigafactory lesz a vállalat eddigi legfejlettebb és leghatékonyabb létesítménye. A grünheidei üzemben a Model Y gyártása mellett egy akkumulátorcellagyártó üzem is helyet kap, amely a világ legnagyobb ilyen létesítménye lesz.

Musk jelezte, hogy az üzem éves termelési kapacitása a kezdeti szakaszban akár 100 gigawattóra (GWh) is lehet majd, amit később 200 gigawattórára bővíthetnek, de még a kezdetben tervezett kapacitás is elegendő lenne ahhoz, hogy jóval több mint 1 millió Model Y akkumulátorát állítsák elő. A szakértők arra számítanak, hogy a Tesla egy új generációs, 80 x 60 milliméteres cellákat fog gyártani, amelyek a korábbiaknál nagyobb energiasűrűségűek, és a jelenlegihez képest akár 16 százalékkal nagyobb hatótávolságot eredményezhetnek.

Eddig az európai piacra szánt Model Y-onok kizárólag a Tesla sanghaji gyárából érkeztek, de ezentúl a berlini gyárból is jönnek. Az üzemben a gyártás 2022 második felében gyorsulhat fel, az első félévében nagyjából 30 ezer autót gyárthat a Tesla, a cél az, hogy éves szinten félmillió autót gyártsanak az üzemben, ahol a csúcson akár 12 ezer dolgozót foglalkoztathatnak, miközben jelenleg még csak 2 ezren dolgoznak.

A Tesla számára a berlini üzem stratégiai jelentőségű, a texasi Austinban épülő új gyárral együtt az a terv, hogy a Tesla idén valódi tömeggyártóvá válik az elektromos autók piacán, jövőre már 1,3 millió autót gyártanának világszerte, amivel már nagyobbak lennének, mint a Volvo és a Mitsubishi, és nagyjából egy szintre kerülnének a Skodával.

Forrás: Portfolio

Hirdetés

További cikkek a témában